Budapestre érkezett az Európai Baloldali Párt delegációja

 

A szélsőjobboldal erősödése elleni európai összefogás fontosságát hangsúlyozta az Európai Baloldali Párt delegációja, szombaton Budapesten, miután civil szervezetek és pártok képviselőivel találkozott.

A Francia Kommunista Pártot képviselő Cécile Dumas szombaton a Cipők a Duna-parton budapesti holokauszt-emlékmű előtt tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy nem fognak engedni a szélsőjobboldalnak, annak további erősödését, előretörését mindenáron meg kell akadályozni.

Az európai népnek olyan reményteljesebb jövőképet kell mutatni, amely nem a szélsőjobboldalon van – tette hozzá.


Olga Athaniti a görög Sziriza képviseletében azt mondta, hogy Görögország történelme során átélte a fasizmus minden formáját. Véleménye szerint mindenkinek össze kell fognia, aki fel akar lépni a neoliberális gazdasági politika ellen.

Amikor egy kisebbség jogait elveszik, az nemcsak a kisebbséget, hanem hamarosan a többséget is érinti majd, a fiataloknak ezért meg kell magyarázni, hogy a kisebbség védelme a többség védelme is – fűzte hozzá.

Helmut Scholz (Baloldal, Die Linke), az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal (GUE/NGL) német európai parlamenti képviselője kiemelte: nem szabad tovább tűrni, hogy a fasizmus eszméi továbbterjedjenek.

Ha valahol a fasizmus megjelenik, az annak a bizonyítéka, hogy a polgári jogok nem érvényesülnek, ezért fel kell lépni ellene – hangsúlyozta.

Elmondta: a találkozón arról folytattak megbeszélést, miként lehetne többséget teremteni a társadalomban azért, hogy ne nyerhessen újra olyan teret a fasizmus, mint 75 éve.

Vajnai Attila, az Európai Baloldal - Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke, aki szintén részt vett a találkozón, azt mondta. minden korábbi nézeteltérést félretéve együtt kell működni, hogy a fasizmus ne legyen újra úrrá a társadalmon.

Úgy fogalmazott: „fontos, hogy a magyar társadalom képes legyen összefogni egy olyan fertőzés ellen, amely sokkal veszélyesebb és több áldozatot követelhet, mint a koronavírus.”

Hozzátette: a szélsőjobboldal erősödése nem csak magyar jelenség, egész Európának „meg kell kongatnia a vészharangot."