Felhős, esős időt hoz a hidegfront

 

Erősen felhős égre számíthatunk hétfőn, a napot inkább csak az ország északkeleti negyedén láthatjuk a délutáni órákban. Főként a nap első felében várható kisebb eső, legkisebb eséllyel a délnyugati határ közelében – közölte oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kitérve arra is, hogy délutánra a legtöbb helyen eláll, de északkeleten – ahol kisüt a nap – még ekkor is kipattanhatnak záporok.


A nyugatias szél ismét többfelé megerősödik, néhány helyen viharossá is fokozódik. A Délnyugat-Dunántúl lesz a legkevésbé szeles vidék.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között várható. Késő estére 2 és 11 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőn napközben már a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen az időjárás, legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. A reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges, tartós álmosságérzés is jelentkezhet. A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. Ugyancsak a görcskészséggel függ össze, hogy egyes esetekben a szülések korábban indulnak meg – tette hozzá a meteorológiai szolgálat.

Vasárnap ismét megdőlt a napi melegrekord, de a héten lehűlés várható.

A címlapfotó illusztráció.