A magyar hatóságok komolyan veszik a koronavírus-járványt

 

Magyarországon továbbra sincs koronavírusos beteg, de a nap folyamán érkezett egy minta Debrecenből, amelynek laboratóriumi eredménye hamarosan meglesz – közölte az országos tisztifőorvos pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Müller Cecília országos tisztifőorvos beszél a koronavírussal kapcsolatosan tartott sajtótájékoztatón Nemzeti Népegészségügyi Központban 2020. január 31-én. Mellette balról Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára és Kis Zoltán, virológus (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Cikkünk frissült.


Müller Cecília ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy két ember esetében merült fel a gyanú: egyiküknél kizárták a betegség lehetőségét, de másikuknál laboratóriumi vizsgálatot végeznek. Az országos tisztifőorvos hozzátette, ez inkább „a biztonságra való törekvést” jelzi, „nem számít pozitivitásra”.

A szakember elmondta azt is, hogy a kínai Hupej tartományban tartózkodó magyarok továbbra is egészségesek, és amennyiben haza szeretnének térni, szállításukról és annak körülményeiről az operatív törzs dönt majd. Itthon felkészültek a fogadásukra, és valószínűleg a betegség lappangási idejére elkülönítik majd őket – jelezte Müller Cecília.

Péntek reggeli adatokat ismertetve az országos tisztifőorvos elmondta, eddig 9834 embernél igazolták a vírust világszerte, Franciaországban hat, Németországban hat, Finnországban egy, Olaszországban két fertőzöttről tudnak.

Magyarországon nincs megbetegedés,

és ezt a kedvező helyzetet igyekeznek fenntartani, ugyanakkor kizárni sem lehet, hogy a vírust valaki behurcolja – mondta. Ezért adták ki az egészségügyi és felsőoktatási intézményeknek szóló eljárásrendet, hogy segítsék őket a gyanús esetek kiszűrésében – fűzte hozzá.

Müller Cecília elmondta, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön járványügyi vészhelyzetet hirdetett, amelynek során ajánlásokat fogalmazott meg Kína és más országok számára. Az országos tisztifőorvos szerint a WHO által ajánlott intézkedések zömét Magyarországon már bevezették, azonban – mint mondta – előállhatnak olyan helyzetek, amik ezek felülvizsgálatát teszik szükségessé.

A magyar kórházak felkészültek

Magyarország meghozott minden szükséges járványügyi megelőző intézkedést a koronavírusos fertőzésekkel kapcsolatban és felkészült az esetleges betegek ellátására, a kórházakban van elegendő védőfelszelés és fertőtlenítőszer.

Az egészségügyi intézmények fenntartói és a háziorvosi alapellátást képviselő szakmai szervezetek is egyhangúlag jelezték, hogy felkészültek és messzemenően együttműködnek az eljárásrend betartásában.

A szakember megerősítette, hogy a higiéniai szabályok betartásával sokat lehet tenni a megbetegedések megelőzéséért.

A naponta többszöri szappanos kézmosás, kézfertőtlenítés,

a zsebkendőhasználat utáni kézmosás és a szájmaszk használata indokolt járványos időszakban.

Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára elmondta,

az új koronavírusos járványt a kormány komolyan veszi,

és megkezdte működését az operatív törzs a megelőzés és a különböző intézkedések összehangolására. Hozzátette: a védekezésre biztosított a költségkeret, az eddigi intézkedések nem igényeltek a meglévőnél több forrást.

Kis Zoltán, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) virológusa a diagnosztikáról tájékoztatott, kizárólag az NNK laboratóriumában diagnosztizálnak Magyarországon.

Azt is elmondta, hogy az NNK nemzeti biztonsági laboratóriuma arra is felkészült, hogy részt tudjon venni az új koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében.