Csoportosan próbált meg áttörni kedden hajnalban a határkerítésen mintegy hetven illegális bevándorló Röszkénél. Figyelmeztető lövésekkel állították meg őket. A migránsok egy része átjutott, a röszkei közúti határátkelőt ideiglenesen lezárták a rendőrök. Az M1 közölte: elrendelték a teljes déli határszakasz ellenőrzését a röszkei események miatt.
Hatvan határsértő próbált áttörni a röszkei közúti átkelőnél (Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)
Cikkünk frissül.
Kedd hajnalban mintegy hetven bevándorló próbált meg szervezetten átjutni a kerítésen – derült ki napközben az M1 által közölt adatokból.
Egy részüknek sikerült átjutni, egy részüket el is fogták, és többeket sikerült megakadályozni abban, hogy bejussanak Magyarország területére. A rendőrség közölte: négy főt feltartóztattak.
A környéken több ellenőrző pontot is felállítottak a rendőrök, az érkező járműveket folyamatosan ellenőrzik az embercsempészek miatt.
A röszkei közúti határátkelőt 2015 óta első alkalommal ideiglenesen lezárták a rendőrök.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a környéket lezárta. A röszkei közúti határátkelőhely nem üzemel, de az autópálya-határátkelőhelyen folyamatos a forgalom – közölte Szabó Szilvia, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az elmúlt hetekben folyamatosan nőtt a migrációs nyomás Szerbia felől, Szabadka környékén jelenleg több mint kétszáz migráns tartózkodik – közölte a közmédia helyszíni tudósítója.
A rendőrség honlapján azt írta: a határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őr több figyelmeztető lövést adott le, a helyszínre irányított járőrök ekkor érkeztek meg.
A határátkelőhely Szerbia felőli oldalán, egy szakaszon a migránsok ledöntötték a drótkerítést, majd „átugráltak” a magyar határszakaszra. A határátkelőhelyhez közeli településeken az elmúlt hetekben megnövekedett az illegális bevándorlók száma – közölte az M1 helyszíni tudósítója.
Tudják, hogy egyedül nincs esélyük átjutni a déli határon
A migránsok tisztában vannak azzal, hogy egyedül nincs esélyük átjutni a déli határon, ezért próbálkoznak tömegesen – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője kedd reggel az M1-en.
Deák Dániel arra a kérdésre, hogy lehetett-e erre számítani, úgy felelt, igen, hiszen a tél ellenére nagyon intenzíven érkeznek illegális bevándorlók a déli határra. Ráadásul felkészültek, hiszen mobilalkalmazások, szórólapok segítik az útjukat – tette hozzá.
„Tehát nagy valószínűséggel ezek a bevándorlók sem úgy érkeztek ide, hogy azt sem tudják, hogy hol vannak (…), hanem felmerül a gyanú, hogy ezeket a migránsokat felkészítették” – fogalmazott.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Belügyminisztérium a röszkei áttörésről
A történtek után a Belügyminisztériumban összeült a migrációs munkacsoport koordinációs ülése, amelyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.
Az ülés után Pintér Sándor belügyminiszter, Papp Károly, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója és Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója tartott sajtótájékoztatót.
Bakondi György hangsúlyozta: a határőrizeti rendszer eredményesen szolgálja a magyar emberek biztonságát.
Az M1 közölte: elrendelték a teljes déli határszakasz ellenőrzését a röszkei események miatt.