Állami többletforrással 14 milliárdos kórházfejlesztés kezdődik Székesfehérváron

 

A Modern városok program keretében mintegy 14 milliárd forintos fejlesztés indul a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban Székesfehérváron, miután az eddig rendelkezésre álló összeg mellé sikerült állami többletforrást bevonni.

A beruházásról Cser-Palkovics András polgármester számolt be pénteken a közgyűlésben. Emlékeztetett: négy éve a kormány hétmilliárd forintot biztosított az új belgyógyászati tömb építéséhez, illetve parkolók kialakításához, azonban a közbeszerzési eljáráson nyertes ajánlat a becsült értéket jóval meghaladta, emiatt az Emberi Erőforrások Minisztériuma az irreálisan magas költségnövekményre, továbbá a Modern városok program forráshiányára tekintettel nem támogatta a beruházást, szakmai újragondolást kért.

Azóta az érintettek bevonásával folyamatos egyeztetés zajlott, ennek eredményeként pedig elkészült az a módosított szakmai tartalom, amely minden érintett szervezettől támogatást kapott. A mintegy 13,8 milliárd forintos projekt anyagi háttere is biztosított, miután megszületett a döntés arról, hogy a rendelkezésre álló hétmilliárdhoz 6,8 milliárd forint többletforrást biztosít az állam.

Közölte: az új, háromszintes, energetikailag is korszerű épülettömbben kapnak majd helyet a pulmonológiai, onkológiai és infektológiai osztályok, valamint az azokhoz kapcsolódó ambulanciák, gondozók. Az épületben egy-két ágyas kórtermeket alakítanak ki önálló vizesblokkal. Az új kórházi tömb a függőfolyosónak köszönhetően közvetlen kapcsolatban lesz a sürgősségi fogadóhellyel, diagnosztikával.

A projekt keretében a belgyógyászat, a reumatológia, a bőrgyógyászat és a hematológia két felújított épületben kap majd helyet. A Lujza Szanatórium és az Ideg „A” épület átalakításával, energetikai fejlesztésével lehetőség nyílik az ápolási osztály kapacitásbővítésére és az új eszközök beszerzésével az ellátás színvonalának növelésére.

A beruházás során öt épülettömbben megújul a légtechnikai rendszer, illetve ahol még nincs, ott kiépítik; a gazdaságosan nem felújítható, üresen álló épületeket lebontják és megkezdik a parkolóhelyek kialakítását.

A közgyűlés ülésén részt vett Vargha Tamás helyi országgyűlési képviselő, aki elmondta, hogy hamarosan megkezdődik több mint kétszáz új parkolóhely kialakítása a környező utcákban. Arról is beszámolt, hogy az új épülettömb építése és a kijelölt épületek felújítása, korszerűsítése mellett az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) pályázataiból több fejlesztés folyamatban van: a nővérszálló felújítása, egynapos sebészet kialakítása, pszichiátriai szakellátás megújítása, valamint egy oktatóközpont kialakítása.

A címlapfotó illusztráció.