Szujó Zoltán elnézést kért azoktól, akiket megbántott

 

A közmédiától és azon belül az M4 Sporttól májusban távozott sportkommentátor, Szujó Zoltán elnézést kért azoktól, akiket megbántott.

Szujó Zoltán a 2019-es szezon ötödik futamán, a Spanyol Nagydíjon május közepén Barcelonából a helyszínről közvetített volna Wéber Gáborral, ám egy hanghiba miatt haza kellett jönniük. A szombati, harmadik szabadedzésen pedig már nem ő közvetített.

Szujó szerda reggel az M4 Sport Sporthíradó műsorában elmondta: az innovációért és technológiáért felelős miniszter, Palkovics László felkérésére annak a csapatnak lett a tagja, amely megalkotja a magyarországi autó- és motorsport fejlesztési stratégiáját, és ahhoz, hogy ez a stratégia megvalósuljon, valamint jó irányba menjen, összefogásra van szükség.

Közölte: nagyon sok szereplője van ennek a területnek, a létesítmények képviselőitől kezdve a versenyzőkön át a szövetségekig. Ezért arra a következtetésre jutott, hogy nem lenne hiteles, ha összefogásra szólítana fel, vagy arra kérné a szereplőket, miközben az ő szakmai életében is vannak elvarratlan szálak, kibeszéletlen konfliktusok.

Volt időszak, amikor nem voltam alkalmas egy ilyen párbeszédre, úgyhogy most szeretném megragadni az alkalmat, hogyha bárkit megbántottam itt a közmédiánál, az M4 Sportnál, amelyet ugye Székely Dávid csatornaigazgató vezet, akkor azért most elnézést kérek ennek a jegyében” – nyilatkozta.

Hozzátette: van egy ügy, ami személy szerint számára is nagyon fontos, és nem szeretné, ha ő bármiféle akadálya lenne annak, hogy az eljusson a nyilvánossághoz.

Kiemelte: az M4 Sport rendkívül fontos abban, hogy az autó- és motorsport világának híreit az érdeklődők elé tárja.

A címlapfotó illusztráció.