Keleti Ágnes is köszöntötte a diákolimpia legsikeresebb iskoláit és testnevelőit

 

Négy kategóriában 20 pedagógust és 18 iskolát jutalmazott a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) szerdán a diákolimpia 2018-19-es idényének eredményességi díjátadóján, amelynek díszvendége a legidősebb élő olimpiai bajnok, az ötszörös aranyérmes tornász, a 99 éves Keleti Ágnes volt.

Az MDSZ hatodik alkalommal jutalmazta ünnepélyes keretek között azokat az iskolákat, valamint megyei és budapesti testnevelő tanárokat, akik a diákolimpia legutóbbi tanévének országos döntőiben kimagasló eredményeket értek el diákjaikkal.

A szövetség díjazta azokat az általános és középiskolákat is, amelyek a legtöbbet tették az egészséges életmód népszerűsítéséért, és a legaktívabbak voltak a versenyeken, továbbá jutalmat kaptak a legjobb rendezők és rendezvények.

Tisztelet és elismerés illet minden diákolimpiai résztvevőt, a felkészítőket és a szülőket” – mondta a Magyar Tudományos Akadémia épületében rendezett eseményen Latorcai Csaba János, az Emmi közigazgatási államtitkára. Hozzátette: az államnak és a mindenkori kormánynak komoly szerepe van abban, hogy sportolási lehetőséget biztosítson a diákok számára.

A harminchárom éves diákolimpia fontos az állam és a kormány számáraamelyektől kiemelt szerepet kap, és 2012 óta nőtt a támogatása” – emelte ki az államtitkár.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke arról beszélt, hogy valaha ő is részt vett diákolimpiákon, amit abban az időben még máshogy hívtak.

A legfontosabb célunk, hogy a gyerekek ne csak a mindennapos testnevelésórák keretében mozogjanak. Minél több sportággal kell megismertetni őket, hogy legyen miből választaniuk” – mondta, és fontos célnak nevezte a fair play szellemiségnek terjesztését.

A diáksport, a diákolimpia rendszere erős, tavaly is nagyszámú, 320 ezer nevezés érkezett a versenyekre, és 35 ezren jutottak a sportági döntőkbe” – jelentette ki Balogh Gábor, az MDSZ elnöke.

Emlékeztetett arra, hogy nyolc éve, amikor 2012-ben megkezdték a működést, még 160 millió forintos támogatást kaptak a kormánytól, ez a szám mostanra 360 millióra nőtt. Balogh Gábor kiemelte azt a plusz 100 millió forintos támogatást, amelyet olyan testnevelők képzésére kaptak, akik a kifejlesztett programokat elviszik az iskolákba.

A következő nyolc év feladata, hogy megszólítsuk azokat a fiatalokat, akiket még nem érintett meg a sport” – mondta Balogh Gábor.