Megjelent a kormányhatározat: A kormány felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését

 

Azonnali hatállyal felfüggeszti a kormány a börtönkártérítések kifizetését, az Igazságügyi Minisztérium pedig felülvizsgálja a szabályozást – közölte a hivatalos kormányhatározat megjelenése után a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a kormány célja az, hogy megállítsa a „börtönbizniszt, amely mára többmilliárdos pénzügyi iparággá vált. A börtönben ülő bűnözők, ügyvédjeik segítségével már tizenkétezer pert indítottak a magyar állam ellen, és tízmilliárd forintot pereltek ki a rossz börtönkörülményekre hivatkozva. A kormány álláspontja szerint ez visszaélés az európai uniós és a magyar jogszabályokkal – írták.


Hangsúlyozták, hogy a „börtönbiznisz” károsítja az államot és az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, valamint sérti az emberek igazságérzetét. A társadalom nem azért küldi a bűnözőket a börtönbe, hogy ott meggazdagodjanak és milliomosokká váljanak – tették hozzá.

A közleményben kitértek arra is: Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő a börtönférőhelyek száma, új börtönök épültek, és börtönfejlesztések vannak folyamatban.

A címlapfotó illusztráció.