Jelentős összegeket keresnek civil szervezetek és ügyvédek a börtönbizniszen

 

Sokat kereshetnek a Soros-hálózathoz köthető civil szervezetek, illetve a hozzájuk kapcsolódó ügyvédek a börtönbizniszből – mondta ifj. Lomnici Zoltán az M1-en. Szerinte ezek a szervezetek gyakorlatilag rátelepedtek a börtönviszonyok miatt indított kártérítési perekre. A miniszterelnök pénteken beszélt arról, hogy felfüggesztik és kivizsgálják az ilyen típusú kifizetéseket – hangzott el az M1 Híradójában.


Azt mondják az emberek, hogyha 17 ezer rab van ma Magyarországon, és 12 ezer eljárás van folyamatban, miközben azt halljuk, hogy szinte egész Európában telítettek a börtönök, de ennek töredékét indítják eljárási számot tekintve az egyes nyugati tagállamokban, akkor megfordul a fejükben, hogy valóban itt milyen civil szervezeti hálózat az, ami ilyen mértékű perlekedési hajlamra tudja rávenni a rabokat” – mondta ifj. Lomnici Zoltán.


A szakértő szerint a kialakult helyzet azért is visszás, mert sok esetben a bűncselekmények áldozatai és kártérítésük háttérbe szorul, és az elkövetők igényei állnak a középpontban, ez pedig társadalmi felháborodást okoz.

Én a joggal való visszaélést nem támogathatom, tehát miniszterelnökként az a dolgom, hogy akármit is mondanak a jogszabályok, tegyem világossá, hogy itt nem a jogszabályok helyes alkalmazásáról, hanem visszaélésről van szó, és ezt meg kell akadályozni, ezért nem fizetünk” – mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban pénteken.

Orbán Viktor beszélt a kifizetések leállításáról és a jogszabályok felülvizsgálatáról. A miniszterelnök bejelentésnek megfelelően a kormány másnap hivatalosan is beszüntette az úgynevezett börtönbizniszhez kapcsolódó pénzek folyósítását. Arról is szólt, hogy ezek az ügyek valószínűleg az Európai Bíróságra kerülnek majd.

Ahogy ismerem az európai bírókat, szerintük is probléma, hogy nem süt be a zárkába a nap, és így ott nehéz csatákra kell számítani, de még mindig jobb harcolni, és kiállni az érdekeink mellett, és rámutatni egy szabályozás abszurditására, mint balek módjára fizetni, úgy, hogy az egyébként tízmillió ember igazságérzetét sérti” – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő a rádióinterjúban hangsúlyozta: egy év alatt összesen 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen a rabokat képviselő ügyvédek, a kifizetett összegek pedig meghaladják a 10 milliárd forintot.

A címlapfotó illusztráció.