Magyar Nemzet: Lejárató kampány zajlik a miskolci kórház ellen

 

Nagy Gábor orvosigazgató szerint bizonyítékok sora mutat arra, hogy teljes valótlanságot állítanak azok a hírportálok, amelyek szerint a miskolci kórházban eltávolították egy roma nő mindkét petevezetékét, hogy ne szülhessen többé gyermeket – írta vasárnap a Magyar Nemzet online kiadása.

A lapnak nyilatkozó orvosigazgató arra reagált, hogy a 168 óra szombati cikkében azt állították: egy 26 éves nő csak nemrég szembesült azzal, hogy három évvel ezelőtt mindkét petevezetékét eltávolították beleegyezése nélkül.

A miskolci kórház szülész-nőgyógyászati osztályát tíz éve vezető orvosigazgató a lapnak elmondta: a nőt görcsös alhasi fájdalmai miatt előbb a járó-, majd fekvőbeteg osztályra vették fel, a vizsgálatok után egyértelművé vált méhen kívüli terhessége. A szükséges műtétről szakmai konzultáción döntöttek, a beteg pedig a tájékoztatás után a beleegyező nyilatkozatot is aláírta.


Hozzátette: a műtét közben szakmai tanácsért az orvosigazgatót is felhívták, a hírportál állításával ellentétben pedig csak a baloldali petevezetéket vették ki.
Valótlannak nevezte azt az állítást, hogy az operáció közben azt az instrukciót adta, hogy „vegyék ki mindkét petevezetékét a cigánynak”.

Kijelentette, hogy nem cigánygyűlölő, „ha az lenne, már rég nem a BAZ megyei kórházban dolgozna”, ráadásul az operált nő nem is roma származású.

A nő, kórházi dokumentációkkal igazoltan, hatszor járt azóta az intézményben, és a zárójelentésben is mindent világosan leírtak. „Azt, hogy valójában mi történt tehát 2016-ban, műtéti leírás, fénykép, szövettan, patológiai jelentés és a nő zárójelentése is bizonyítja” – nyilatkozta a lapnak.

A kórház főigazgatója az orvosigazgató tájékoztatása szerint a médiahírek miatt belső vizsgálatot is elrendelt, és a külső igazságügyi orvosszakértő is megállapította, hogy a szakmai szabályok szerint történt a beteg gyógykezelése.

A címlapfotó illusztráció.