A zúzmara és a megfagyott csapadék okoz károkat

 

A ködös, egész nap fagyos időben helyenként több centiméter vastag zúzmara és jég fedte be a vezetékeket. Több mint 20 ezer háztartásban áramszünetet okoztak a leszakadó vezetékek, Békés és Bács-Kiskun megyében a legrosszabb a helyzet – derült ki az M1 Híradójából.

A zúzmara és a megfagyott csapadék súlyát nem bírták a nagyfeszülstégű vezetékek Kecskeméten, több is leszakadt a súly alatt. Ezzel pedig több ezer otthonban ment el az áram. Vannak olyan lakások, ahol már több mint két napja szünetel a szolgáltatás.

Nemcsak Kecskeméten okoztak problémákat az elszakadt vezetékek, hanem  Kiskunfélegyházán, valamint Békés és Bács-Kiskun megye több részén is.


A szerelők megállás nélkül dolgoznak, már több mint 10 ezer méternyi vezetéket cseréltek ki.

A Nemzeti Közművek Zrt. közleményében hangsúlyozta, hogy a mai napon több tucat szerelőcsapatuk dolgozik a meghibásodások kijavításán darus és emelőkosaras autókkal. Gallyazó egységek is segítik a munkájukat, illetve megerősített telefonos ügyfélszolgálattal is várják a hívásokat” – mondta az M1 tudósítója. Hozzátette, „az elmúlt 24 órában több mint kétszáz hívást kellett fogadniuk. A tél okozta károkat folyamatosan javítják és remélik, hamarosan helyreáll a rend. Azonban az időjárás egyelőre úgy tűnik, hogy nem segít, hiszen továbbra is maradnak a tartós mínuszok és csapadékra is lehet számítani”.

A munkát nehezíti, hogy a vezetékre fagyott dér és zúzmara napközben sem olvad el, így a jégréteg folyamatosan vastagszik, ami növeli az újabb vezetékszakadás kockázatát.

Közben a Dunántúl északi és középső részén néhány centiméteres hó hullott. Fehérbe borult a táj Győr-Moson-Sopron megye több településén, a Bakonyban, a Balaton nyugati medencéjében. Bár december elején havazott több felé, de azóta nem esett hó. Az ország legmagasabb pontján, a Kékestetőn is csak foltok vannak.

A címlapfotó illusztráció.