Új vezérigazgató került a Főkert élére

 

Csütörtöktől Zakar András a Főkert Nonprofit Zrt. új vezérigazgatója – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.

A közlemény szerint a szakember nyílt pályázaton nyerte el megbízatását. Szabó József, a Főkert korábbi vezérigazgatója nem pályázott.

Karácsony Gergely főpolgármester a kinevezésről azt mondta: „mivel az elkövetkezendő évek egyik legfontosabb programpontja a zöldfelületek növelése lesz a városban, az új vezetésű Főkertnek stratégiai szerepe lesz a város átalakításában. Zakar András vezérigazgató és Bardóczi Sándor főkertész máris neki tud állni egy zöldebb, élhetőbb Budapest megteremtésének”.

A tájékoztatás szerint a Főpolgármesteri Hivatal – a főpolgármester kampányígéretének megfelelően – minden fővárosi cég vezetésére pályázatot írt ki.