Zenei túra a fertődi kastélytól a Zeneakadémiáig – első rész

 

Magyarország kiemelkedő hangversenytermeit mutatták be az M1 Itthon vagy! című műsorában. Az első részben a fertődi Esterházy-kastélytól a Zeneakadémiáig tart a virtuális séta.

Joseph Haydn szobra az Esterházy-kastély parkjának egyik, a

(Fotó: MTVA)

„Ha jó operaelőadást akarok hallgatni, Eszterházára megyek” – mondta anno Mária Terézia. A bécsi előkelőségek közül, aki tehette, Fertőd-Eszterházára járt, ha zenei élményre vágyott. Mindaz, amit ma klasszikus stílusnak hívunk, ebben az impozáns fertődi tündérkastélyban született, az Esterházy Fényes Miklós szolgálatában álló zeneszerző-karnagy Joseph Haydn kezei alatt.

„Nagyon komplex dolog volt ez az Esterházy tündérpalota. Volt egy csodálatos operaháza, ami háromszor is leégett, de felépítették. Ott nem csak operát játszottak, hanem szimfonikus zenét is. A szimfóniákhoz kellett az a nagyobb tér” – mondta az M1-en Batta András, a Zeneakadémia korábbi rektora.

A marionettszínházban pedig báboperákat adtak elő, és prózai darabokat is játszottak, Goethét, Schillert.

„A kastély elegáns termeiben azokat az intim zenélési alkalmakat is megteremtették, mint a vonósnégyest, ami egy intim zenélés volt, mivel akkor kevésbé volt erős a hangja a hangszernek” – tette hozzá.

Eszterháza pazar színháza a barokk marionett operaszínjátszás egyedülálló emléke, amit még 1773-ban nyitott meg Esterházy Miklós herceg, egy nagyszabású háromnapos ünnepség keretében.

„Érdekes, hogy a hangszeres zene nem volt annyira dekoratív, mint az opera. A társadalom krémje inkább operákat hallgatott, és a koncerttermek viszonylag későn alakultak ki. Az igazi hangversenytermek már 19. századi tünemények, amikor már azzal foglalkoztak, milyen az akusztika, amikor már több százan, vagy ezren, több ezren is befértek”  – fűzte hozzá Batta András.

Pest első koncertterme

A 19. századi Magyarországon még alig akadt kifejezetten a szórakoztatás céljára felhúzott épület. A mai Vigadó helyén korábban Pest akkor egyetlen koncertterme, a Redoute állt, de azt az épületet a szabadságharc alatt lerombolták. Az új Vigadó a fényűzés, a bálok és a komolyzenei koncertek központja lett.

Liszt is sokszor fellépett itt, és a pesti Vigadó termében született meg az egyesített Budapest, ugyanis 1873-ban a város első közgyűlését itt tartották.

Az 1867-es kiegyezést követően Magyarország és a főváros is gyors fejlődésnek indult, a boldog békeidők nem csak átmeneti nyugalmat, de csodaszép új épületeket is hoztak az országnak.

1884-ben megnyílt az impozáns Operaház.

„A polgárság az arisztokráciát utánozta. Kezdetben az operákat is palotákban játszották, majd építettek operaházakat, amelyek pontosan ugyanúgy néztek ki, mint a paloták. A budapesti Operaház is egy ilyen palota. Amikor ezek a régi hangversenytermek  épültek, akkor még nagyon nagy súlyt helyeztek az egyéniségre. Hogy egy városnak olyan hangversenyterme legyen, ami egyszeri és megismételhetetlen. Akkor pontosan az volt az érdekes, hogy megmutassák a Zeneakadémián, vagy egy Ybl-féle Operaházon, hogy ez az ország, ennek a művészei mire képesek” – mondta a Zeneakadémia korábbi rektora.

A magas kultúra és az opera viszont nem mindenkinek volt ínyére és pénztárcájára való, ezért 1911-ben, Erkel Hunyadi Lászlójával megnyitott a Népopera, a mai Erkel Színház elődje. Olcsóbb jegyekkel és népszerűbb darabokkal.

 „Amit ma itt látunk tulajdonképpen nyomokban sem emlékeztet az 1911-es épületre. Itt ez a most Bernáth büfének keresztelt nagy büfé abszolút nem állt. Tehát ez nem is volt a színház része, nem is volt büféje a háznak. Nincsen olyan év a színház 107 éves történetében, amikor valamit ne csináltak volna rajta” –  emelte ki Karczag Márton főemléktáros.

Az épület folyamatosan alakult, volt itt varieté, művelődési ház, nyugati filmeket vetítő mozi, míg végül 1951-ben az épület a korábbi konkurencia, az Operaház felügyelete alá került. Most pedig, amíg az Opera felújításai tartanak, az Erkel az Opera elsőszámú játszóhelye.


Száznyolcvan éves a budapesti zeneoktatás

A Zeneakadémia mindössze két évvel fiatalabb Budapestnél. Nem az épület, hanem maga az oktatás, mert Pesten már 1840-től létezett középfokú zenei oktatás, de a polgárosodással a felsőfokúra is egyre nagyobb igény támadt.

Több helyen, több épület is otthont adott a zene tudományának, míg végül mostani helyén, Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján 1907-ben felépült a hazai zenei élet máig egyik legfontosabb központja.

Az intézmény először a Duna partján, egy Hal téri lakásban székelt, aztán az 1870-es években az Andrássy, pontosabban akkor még Sugár úti épületbe költözött.

A Zeneakadémia alapító elnöke Liszt Ferenc volt, igazgatója Erkel Ferenc.

A Király utcai épületet, a mai nagy Zeneakadémiát Liszt már nem láthatta, hiszen 1907-ben készült el, amikor Liszt már nem élt.

„Harminckét évvel az alapítás után Mihalovics Ödön, aki 32 évig volt a Zeneakadémia vezetője, elhatározhatta néhány befolyásos barátjával együtt, hogy ezt az épületet megépíti. Az épület Lisztből és az oktatásból nőtt ki. A csodálatos nagyterem pedig, ami a világ egyik legjobb akusztikájú terme, elsősorban a hallgatók zenekarának épült, míg a kisterem az opera tanszaknak volt a játszóhelye – mondta Karczag Márton.

Liszt 1871-től egyre többet időzött Pesten, és ő volt az, aki rendkívüli fontosságúnak tartotta, hogy Pesten mielőbb létrejöjjön a nemzeti zenede, amelynek ügyét jótékonysági koncertekkel is támogatta. 1881-ben szolgálati lakást kapott a mai Andrássy úton, az akadémia régi épületében.  Az egykori lakás ma már múzeum.

„Liszt Ferenc 1881-től egészen halálaig, 1886-ig élt az Andrássy úti házban, amikor Budapesten tartózkodott. Élete utolsó szakaszában három város között osztotta meg életét: Weimar, Róma és Budapest között. A magyar fővárosban általában a téli hónapokat töltötte” – mondta Domokos Zsuzsanna, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója.

A pávakék szalonban fogadta vendégeit, és tartotta a mesterkurzusokat.  Az itteni, eredeti bútorok mindegyikét Liszt egyik hölgy tisztelője hímezte ki, ügyelve arra, hogy azok harmonizáljanak a fal színével.

Ismert kortársának, a századforduló nagynevű szobrászának, Stróbl Alajosnak is ebben az épületben volt a műhelye, Liszt gyakran ült modellt neki: a Zeneakadémia főhomlokzatát díszítő bronzszobrot is ő mintázta.

A 2600 négyzetméteres szecessziós palota igazi összművészeti remekmű: a kor legjobb iparosai, statikusai, képző és iparművészei dolgoztak rajta. A padló- és a falburkolati munkákat a Zsolnay-cég végezte, az épület üvegablakait Róth Miksa, a szecesszió nagymestere készítette.

A nagyteremben Apollón szentélyébe, egy igazi allegorikus világba lépünk.

A falakon őt szimbolizálják a hattyúk és a mennyezetet díszítő babérlevelek is. A híresen jó akusztikához pedig többek között az olajozott akácparketta alatti gumiágyazat is hozzájárul.

Kiemelkedő akusztika

„Az első emeleti középerkély, illetve annak is az első két-három sora az olyan hangzó élményt ad, mert az ember tényleg úgy érzi, mintha egy harangban ülne. De a Zeneakadémia mindenünnen jól szól, a földszintről is. Kocsis Zoltán mondta annak idején, hogy a Zeneakadémia tulajdonképpen egy kamaraterem. A nagyterem is inkább kamaraterem ettől az intim zenélési közegtől, meg attól, hogy egyetlen hegedű is úgy tud szólni, hogy az valami fantasztikus. Ha kiáll egy hegedűs nyolcszoros pianissimóval, a leghalkabb hangon, azt is csodálatosan lehet hallani” – emelte ki Batta András.

A nemrégiben felújított Zeneakadémia renoválásánál olyan finomságokra is gondoltak, mint az idők során megnövekedett átlagmagasság. Az eleink méreteire tervezett széksorok ugyanis mára szűkössé váltak, így a Nagyterem üléseinek elrendezése a felújítás után szellősebb lett.

Az épületnek története, varázsa, kultúrája van. A legenda szerint, aki megsimogatja az előtérben található kék, eozin mázzal díszített gömböket, az hazavihet magával egy kicsit a zene szelleméből.

A következő részt szombaton olvashatják és tekinthetik meg a hirado.hu-n.