Szén-monoxid-mérgezés okozhatta az orosz zongoraművésznő halálát

 

Valószínűleg szén-monoxid-mérgezés miatt halt meg egy fiatal orosz zongoraművész Budapesten - hangzott el az M1 csütörtöki Híradójában.

Azt mondták, a 27 éves Elina Valijeva holttestét vasárnap találták meg egy budapesti hostelben. A fürdőszobai gázkészülék hibája okozhatta a balesetet.

Az M1 kereste a XIII. kerületi szálláshelyet is, de elzárkóztak a nyilatkozattól.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta: a mentők hosszan küzdöttek a fiatal nő életéért, de már nem tudtak rajta segíteni. Egy férfit enyhe szén-monoxid-mérgezés tüneteivel a toxikológiára vittek.

A Híradóban elmondták, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja nem áll fenn.

Borbély Zoltán ügyvéd az M1-nek úgy nyilatkozott: ha idegenkezűség gyanúja nem áll fenn, akkor közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet a rendőrség. Az ügyvéd ugyanakkor megjegyezte, felmerülhet a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés.

A zongoraművész emlékére csütörtökön koncertet tartanak az oroszországi zeneiskolában – hangzott el az M1-en.

A címlapfotó illusztráció.