Az Országos Erdészeti Egyesület ezer fát ültet gyerekekkel közösen a fővárosban

 

Ezer fát ültet el december közepén gyerekekkel közösen Budapesten az Országos Erdészeti Egyesület, az első ötven fát kedden ültették el a II. kerületben – közölte a projekt kommunikációjával foglalkozó cég.

Az összegzés felidézi, hogy az Országos Erdészeti Egyesület szeptemberben hirdetett családi rendezvényt, a IV. Erdővarázs családi napon tízezer érdeklődő vett részt, amelyen a fával borított területek növelése, a fásítás, a fenntartható erdőgazdálkodás fontosságára is felhívták a figyelmet.

A rendezvényen meghirdették a gyerekeknek szóló Tenyérvarázs elnevezésű projektet is. A gyerekek tenyérlenyomatukat helyezhették el egy erre a célra felállított felületen, hogy később az Országos Erdészeti Egyesülettel közösen ültethessenek fákat. A játékban 1014 tenyérlenyomat gyűlt össze.


A közlemény szerint az első 50 fát kedden ültették el Budapesten, a II. kerületi Szépvölgyben, az Árpád-kilátótól északra eső területen.

A projekt keretében őshonos fafajokat, molyhos tölgyet és házi berkenyét ültetnek, amellyel a spontán megjelenő kőrisekkel és juharokkal együtt sok fafajból álló, többkorú erdő létrehozásához szeretnének hozzájárulni, ami remélhetőleg jobban meg tud küzdeni a klímaváltozás kihívásaival – olvasható a közleményben.