Legtöbb esetben emberi mulasztás okozza a lakástüzeket

 

Évente hat-hétezer, naponta pedig átlagosan tizenöt lakástűzhöz kell kivonulniuk a tűzoltóknak országszerte. Ez a szám télen akár a duplájára is emelkedhet, ilyenkor az emberek többet tartózkodnak otthon, fűtenek, és az ünnepi készülődés vagy díszítés közben időnként magára hagynak egy égő gyertyát vagy a tűzhelyen felejtik az olajat, és máris megvan a baj.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta, „télen kétszer annyi, naponta közel harminc lakástűzhöz kell kiszállniuk a tűzoltóknak, mint nyáron”. Kiemelte, a megnövekedett lakástüzek számának egyszerű okai vannak, mivel télen sokkal többet tartózkodnak otthon az emberek, többet is kell fűteniük, többet világítanak, több elektromos berendezést használnak, és többet főznek, így az esélye is nagyobb a tűz keletkezésének.


Legtöbb esetben az emberi mulasztás okozza a lakástüzeket

„Az esetek 99 százalékában az emberi mulasztás az oka a lakástüzeknek” – mondta a szóvivő. Hozzátette, elektromos lakástűz esetén gyakran az elektromos hálózat hibásodik meg, és ez annak a következménye, hogy a tulajdonosok nem újították fel a hálózatot. Mukics Zoltán emlékeztetett, a régebben épült társasházakban és családi házakban az elektromos hálózatot nem arra tervezték meg, hogy

annyi elektoros berendezést kiszolgáljon, mint amennyit manapság használunk.

Éppen ezért érdemes egy régebben épült ház, lakás esetében villanyszerelőt hívni, és megnézetni, hogy a falban lévő vezeték alkalmas-e arra, a család által használt elektromos eszközöket ellássa – tanácsolta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Hozzátette, érdemes a házi barkácsmegoldásokat is felszámolni, mert sok esetben ezek is okozhatják a lakástüzet.

Elektromos tűz esetén húzzuk ki a konnektorból a lángra kapott készüléket

Elektromos tűz esetén, ha valamelyik készülékünk kigyullad, mielőtt vízzel próbálnánk meg eloltani a keletkezett tüzet, húzzuk ki a konnektorból a lángra kapott berendezést, és csak ezután oltsuk  a tüzet – figyelmeztetett Mukics Zoltán. Hozzátette, hasznos lehet, ha

beszerzünk otthonra egy két kilogrammos porral oltó tűzoltó készüléket,

mivel az ezzel történő tűzoltáskor nem kell arra figyelni, hogy milyen anyag kapott lángra, hiszen bármilyen jellegű tüzet lehet oltani vele.

„A legtöbb esetben a lakástűz csak egy-két négyzetméteren pusztít, a rossz hír az, hogy mégis naponta két-három lakás teljesen kiég” – mondta. Ezek a tragikus események könnyen megelőzhetők lennének egy tűzjelző beszerzésével, mivel már a tűz keletkezésének kezdeti szakaszában bekapcsol, és éles hangja felkelti az embert legmélyebb álmából is.

Nagyobb tűz esetén menekülni kell

Általában nem a tűzhely szokott kigyulladni, hanem a tűzhelyen vagy a sütőben felejtett étel – emelte ki Mukics Zoltán. Emlékeztetett, ilyenkor

az a legfontosabb, hogy a levegő-utánpótlás útját elzárjuk.

Hozzátette, ha egy lábas van a tűzhelyen, amiben ég valami, akkor zárjuk el alatta a lángot, fedjük le az edényt, és máris mindent megtettünk annak érdekében, hogy ne legyen nagyobb tűz. Ha azonban nagyobb gond van, akkor azonnal meneküljünk ki a lakásból, és hívjuk a tűzoltókat.

„Manapság sok műanyaggal, szintetikus anyaggal vesszük körbe magunkat, minden használati tárgyunk tartalmaz már műanyagot” – mondta Mukics Zoltán. Hozzátette, ezek égés közben mérgező gázokat és gőzöket bocsátanak ki, amelyek mivel melegek, felfelé szállnak. Azért, hogy a legkevesebb mérgező gázt lélegezzük be, mindenképp ajánlatos négykézláb, kúszva elhagyni a lakást.

Minden biztosítási szerződésben szerepel a tűzkár

Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Országos Szövetségének kommunikációs vezetője elmondta, alapesetben minden biztosítási szerződésben szerepel a tűzkár, de nem mindegy, hogy milyen tűzről van szó. Hozzátette, mindig az adott szerződéstől függ, hogy mely károkat téríti meg a biztosítótársaság.

Kiemelte, vannak olyan biztosítások is, amelyek alapján

akkor is kapnak a károsultak egy adott összeget a biztosítótól, ha a tűz önhibából keletkezett,

azonban ebben az esetben fontos tényező, hogy mekkora volt a tulajdonos felelőssége a tűzben.

Tizenhárom biztosítótársaság van a piacon, amelyek körülbelül harminc lakásbiztosítási terméket kínálnak, és mindegyiknek megvan a saját specifikuma, ezért Lambert Gábor azt tanácsolja, ha megkötünk egy szerződést, mindenképp olvassuk el, és legyünk tisztában azzal, hogy a szerződés mely esetekben nyújt teljes fedezetet a kárra.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A címlapfotó illusztráció.