Szijjártó: Magyarország megbízható NATO-szövetséges

 

A múlt heti NATO-csúcs is azt bizonyította, hogy Magyarország megbízható szövetséges – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés keddi ülésén, kijelentve: a NATO-tagság az egyik szimbóluma annak, hogy Magyarország a kommunista diktatúra évei után visszavette a döntés lehetőségét saját jövőjéről, saját sorsáról.

(Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A miniszter a csúcstalálkozóról napirend előtt beszámolva kifejtette: a tanácskozáson elfogadott deklaráció sikeres magyar szempontból, mert az első olyan jellegű dokumentum, amely a tömeges illegális migrációt a biztonsági kockázatok között ismeri el, valamint megerősítette a szervezet elkötelezettségét a terrorellenes globális küzdelem mellett, amelyben Magyarország a kezdetektől aktív szerepet vállal.

Hangsúlyozta: Magyarország kiveszi a részét a NATO erőfeszítéseinek sikerre viteléből, ugyanis növeli katonáinak számát Koszovóban és Afganisztánban, és ismét részt vesz a balti térség légvédelmében.

Magyarország a két walesi vállalásából egyet már idén teljesített: 20 százalék felett van a fejlesztési beruházások mértéke a védelmi kiadások tekintetében, továbbá világos menetrendje van a második vállalásra, a 2 százalékos GDP-arányos védelmi kiadási cél elérésére – közölte.

Az Országgyűlés keddi ülését itt követheti élőben.

A címlapfotó illusztráció.