Senki nem vette komolyan a győri késelő diákot

 

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 17 éves diáknak, aki csütörtökön megszúrta tanárnőjét egy győri iskolában. A fiú a meghallgatáson azt mondta: megbánta tettét, nem akarta megölni az osztályfőnökét. A tanárnő továbbra is kórházban van, az orvosok szerint néhány napon belül hazamehet – közölte az M1 Híradója.

Forrás: M1 Híradó

Édesanyja kíséretében érkezett a Győri Járásbíróság épületébe a 17 éves H. András Csaba, aki csütörtökön megkéselte fizikatanárnőjét, miután az 3-ast adott a dolgozatára. A bíróság másfél órás meghallgatás után elrendelte letartóztatását. A fiú elismerte és megbánta tettét, az mondta, nem akarta megölni a tanárát.


A győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnázium és Szakközépiskola tizedikes tanulója

egy svájci bicskával szúrta többször hátba,

majd a karján is megsebesítette az 51 éves pedagógust.

A pedagógus elájult, a támadót diáktársai teperték a földre. Bár a történtek mindenkit megviseltek az iskolában, a tanítás már másnap folytatódott.

A traumát pszichológusok segítenek feldolgozni abban a tizedikes osztályban, ahol a késelés történt. A diákok azt mondják, a 17 éves fiú még

az óra elején azt mondta, leszúrja osztályfőnökét, ha rossz jegyet kap,

de senki nem vette komolyan.

„Beszéltünk arról, hogy állítólag a srác előtte, mielőtt megtörtént az esemény, mondott dolgokat. Alapesetben az ember ezt nem veszi komolyan, mert hogy annyira szokatlan. És ő mondta, hogy erre mostantól ő is sokkal jobban oda fog figyelni, és javasolta, hogy mi is sokkal jobban figyeljünk oda, hogy ha ilyet tapasztalunk a környezetünkben” – nyilatkozta az M1-nek az elkövető egyik osztálytársa.

Vizsgálat indult

A rendőrségi nyomozás mellett belső vizsgálat indult a Győri Szakképzési Centrumban, ahol szakpszichológusok alkalmazása mellett a házirend szigorítását is tervezik.

„Értelemszerűen végig kell gondolnunk a jövőben azt, hogy milyen szigorításokkal vagy kontrollal tudjuk ezt még jobban kézben tartani, de azt gondolom, nagyon fontos az is, hogy felhívjuk a kollégák és a diákság figyelmét arra, hogyha bármelyik tanulótársuknál problémát észlelnek, vagy meggondolatlan kijelentéseket hallanak, azt bizony nem szabad félvállról venni” – nyilatkozta az M1 Híradójának Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja.

Az érettségi eredmények és a kompetencia-felmérések alapján a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnázium és Szakközépiskola az ország egyik legjobb szakgimnáziuma. A diákok és a pedagógusok is értetlenül állnak a történtek előtt. Az egyik 13. osztályos diák nagyon jó közösségként jellemezte az intézményt.

 „Költözések miatt egy pár iskolát már megjártam, és azt kell mondanom, hogy igazából ebben az iskolában a diákok közössége az egyik legtoleránsabb, a legelfogadóbb és a legnormálisabb, amivel valaha találkoztam" – mondta.

Stabil a tanárnő állapota

A megkéselt tanárnő sérüléseit a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban látták el. Állapota stabil. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója Oláh Attila az M1-nek  elmondta, hogy

nem hatolt nagyon mélyre a kés,

így nem ért életfontosságú szerveket és a tüdőt sem.

„A szúrás légmellett okozott, emiatt került felvételre  mellkassebészeti részlegre, ahol az alkarján keletkezett lágyrész sérüléseket is ellátták” – tette hozzá.

A tanárnőt várhatóan pár napon belül hazaengedik a kórházból.