Könnyebb lesz a csatlakozás a környezetkímélő távhő-hálózatokhoz

 

Elhárítja az akadályokat a távhőszolgáltatás bővítése elől az új lakossági, szolgáltatói és ipari fogyasztók körében az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló kormányrendelet módosítása – hívta fel a figyelmet Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A nemrég elfogadott módosítás alapján a környezetbarát módon előállított távhő térnyerését segíti, hogy méltányos versenyhelyzetbe kerül az egyéb megújuló technológiákkal az új épületek energiaellátásának kiszolgálása terén – hangsúlyozta.

Az államtitkár elmondta: a hazai távhőtermelésben és szolgáltatásban jelenleg 70 százalék feletti a földgáz részaránya, ezt a véglegesítés alatt álló új nemzeti energiastratégia célkitűzései szerint 50 százalék alá csökkentenék 2030-ig. Ez évente 200-250 millió köbméter földgáz felhasználását váltaná ki helyben rendelkezésre álló, döntően megújuló energiaforrások, például biomassza vagy környezeti hőenergia felhasználásával.

A tervek megvalósítása csökkenti Magyarország földgázimport-függőségét, erősíti az energiaellátás biztonságát, hozzájárul a települések levegőminőségének javításához és új munkahelyeket teremt – fejtette ki Kaderják Péter.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy az ITM megújította stratégiai együttműködési megállapodását a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségével (MaTáSzSz.) A megállapodás a kormány energia- és klímapolitikai céljaival összhangban elsősorban a megfizethető, környezetbarát módon előállított távhő piaci térnyerését kívánja elősegíteni.

Kaderják Péter az együttműködés egyik eredményeként említette az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló kormányrendelet módosítását.

Kiemelte azt is, hogy az ITM támogatta a szövetség kezdeményezését, és együtt indították el a távfűtéses épületekben a fűtési rendszerek szabályozhatóvá tételére és okos költségmegosztási megoldásokkal történő ellátására meghirdetett programot.

A mintegy 650 ezer magyarországi távfűtéses lakásból még mindig van körülbelül 200 ezer olyan, ahol nem lehet szabályozni a hőfelhasználást – mutatott rá az államtitkár. Hozzátette, nagy az érdeklődés a 2 milliárd forintos támogatási kerettel kiírt pályázat iránt, amelyre lakásszövetkezetek és társasházak jelentkezhetnek.

Kaderják Péter szintén közös törekvésnek nevezte, hogy a távhőszolgáltatás területén általánossá váljon az a megoldás, amely a távhőfogyasztók számára egyértelművé és átláthatóvá tenné, milyen környezeti jellemzőkkel rendelkező energiát fogyasztanak.

Mint mondta, a távhő ökocímkét általánosan is használt fogyasztói tájékoztatási móddá tennék, ahogy az a nagy háztartási gépeknél már megszokott.

A sajtótájékoztatón Orbán Tibor, a MaTáSzSz elnöke elmondta: a távhő ökocímkét most önkéntes alapon igényelhetik a távhőszolgáltatók, és a szakmai szövetség ítéli oda. Az ökocímke ugyanakkor jó eszköz lehet Magyarországnak, hogy megfeleljen az Európai Unió Tiszta energiát minden európainak elnevezésű energiacsomagjában szereplő irányelvi kötelezettségnek – jelezte.

Orbán Tibor kiemelte az okos költségmegosztási programot, illetve a szabályozható távfűtés megteremtését. Különösen fontosnak nevezte, hogy a program a keret felhasználása után is folytatódhasson.