Beneda: A családvédelmi akciótervben megjelentek a civil ötletek

 

A kormány családvédelmi akciótervének intézkedéseiben markánsan megjelentek a családszervezetek szempontjai és ötletei – mondta az Emmi családpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Családszervezetek VII. konferenciáján szerdán Budapesten.

Beneda Attila: A legfeljebb tízmillió forint összegű babaváró támogatásra eddig ötvenezernél több igénylés érkezett (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Beneda Attila, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szervezésében tartott rendezvényen megköszönte a civil szervezetek aktivitását. A családpolitikai döntések előkészítésénél a kormány és a civilek közötti „emberi hang és kommunikáció” sokat segít abban, hogy megtalálják a legjobb megoldásokat – emelte ki.

Az államtitkár kreatív, a világon egyedülálló ötletnek mondta a nagycsaládosok akár 2,5 millió forinttal támogatott autóvásárlási lehetőségét. Közölte, már kétezernél több esetben folyósították ezt az összeget, több mint ötmilliárd forintot fizettek ki erre a célra. Hozzátette: a kérelmek száma mostanra meghaladja a húszezret.

Elmondta azt is, hogy a legfeljebb tízmillió forint összegű babaváró támogatásra eddig ötvenezernél több igénylés érkezett, és már mintegy negyvenezer szerződést kötöttek meg, 380 milliárd forint összegben.

Az államtitkár a januárban életbe lépő családpolitikai intézkedések közül a négygyermekes anyák szja-mentességét és a három generáció együttműködésén alapuló nagyszülői gyed bevezetését emelte ki. A sokféle kormányzati intézkedés célja az, hogy legyen meg a családok választási szabadsága, valódi döntési lehetősége a munka és a családi élet egyensúlyának kialakításában – hangoztatta.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke azt mondta, hogy a családszervezetek egyre több feladattal néznek szembe, közülük fontos kihívás, hogy megfelelő tájékoztatást adjanak a különböző támogatásokról, valamint reagálniuk kell a civilek visszajelzéseire is. Kiemelte a civil szervezetek összefogásának fontosságát, mondván, együtt erősebbek lehetnek, és európai színtéren is jobban tudják védeni a családi értékeket.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatain a civil szervezetek számára jövőre az ideinél mintegy kétmilliárddal több, 7,7 milliárd forint lesz elérhető. Elmondta: 2019-ben csaknem kétezerből 5500 pályázat nyert, ebből 194 családsegítéssel foglalkozó civil szervezet kapott összesen 200 millió forint támogatást.

A konferencián bemutatták a Mindent köszönök! Élettörténetek az örökbefogadásról című, a NOE kiadásában megjelent több mint kétszáz oldalas szépirodalmi kötetet is, amelyben egy pályázat nyertes műveit jelentették meg. A szerzők vívódásaikat, harcukat önmagukkal, a társukkal, sokszor a világgal szemben adták közre. A pályázat minden írása megállít és önvizsgálásra késztet – írta egyebek mellett a pályázat egyik zsűritagja, Schäffer Erzsébet újságíró, író.

A NOE, az ország egyik legnagyobb civil szervezete 1987-ben alakult, mostanra kétszáznál több helyi közössége működik szerte az országban, 12 ezer család a tagja, önkénteseinek száma pedig megközelíti az 1500-at. A NOE a közösségépítés mellett fontos értékőrző feladatának tartja a házasság és az élet védelmét, valamint az anyaság tiszteletét – áll a szervezet honlapján.

A címlapfotó illusztráció.