A kormány még több kiváló szakembert képezne

 

A kabinet elszánt az egyetemek fejlesztése, ha szükséges, jobbá szervezése és innovációja mellett – mondta az innovációs és technológiai miniszter az Óbudai Egyetem a Magyar Tudomány Ünnepe záróeseményén pénteken.

A 140 éves intézmény egyetemi rangra emelkedésének tizedik évfordulóján, A tudomány jövője a versenyképes felsőoktatás címmel megrendezett ünnepségen Palkovics László azt mondta: a kabinet elszánt az egyetemek fejlesztése, ha szükséges, jobbá szervezése és innovációja mellett is.


Hisszük, hogy Magyarországnak minden gondolkodó emberre, kutató tudósra és elszánt innovátorra szüksége van” – fogalmazott, hangsúlyozva: „Akkor, amikor a tudomány hazai világának régi struktúráit megbontjuk és eddigi intézményeit újjászervezzük, nem rombolni akarunk, hanem építkezni. Jövőt építeni. Erre a munkára minden tudóst, gondolkodót, kutatót és oktatót, sőt egyetemi hallgatót szeretnék meghívni”.

A címlapfotó illusztráció