Kovács Zoltán: Érdeklődik Dél-Afrika a vadászati világkiállításon való részvétel iránt

 

Érdeklődik a 2021-es budapesti vadászati világkiállításon való részvétel iránt Dél-Afrika, amely vadászati hagyományai, a természetgazdálkodásának szervezettsége és rendkívül magas színvonala miatt kapunak tekinthető Afrika egészéhez – mondta el Kovács Zoltán, a rendezvénysorozat megvalósításáért felelős kormánybiztos telefonon Dél-Afrikából.


Kovács Zoltán (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

A Dél-Afrikai Köztársaság szerepe megkerülhetetlen lesz a vadászati világkiállításon” – fűzte hozzá a kormánybiztos.


Kovács Zoltán kiemelte, Magyarország kormánya 2016-ban döntött arról, hogy 2021-ben vadászati és természeti világkiállítást rendez. Egyrészt emlékezvén az akkor majd 50 éve, 1971-ben rendezett vadászati világkiállításra, másrészt kísérletet téve arra, hogy a XXI. század elején Magyarország, és a meghívott országok megmutassák jó gyakorlataikat, tehát azokat a közelítéseket, amelyeken keresztül a természettel és a vadászattal foglalkoznak.

Elmondta, hogy a négynapos dél-afrikai látogatása kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a dél-afrikai kormány hivatalos képviselőivel találkozzon, valamint a meghatározó dél-afrikai szervezetekkel, amelyek a világban is meghatározók a vadászatban, illetve a természetgazdálkodásban betöltött szerepükön keresztül.

Ezen vezetők mellett beszélt olyan üzleti szereplőkkel is, akik érdeklődnek a kiállításon való részvétel, illetve érdekeltek Dél-Afrika promóciójában.

Többek között hétfőn egyeztetett a dél-afrikai környezetügyi minisztériumban, ahol az illetékes főigazgatóval találkozott, míg csütörtökön, a befejező találkozón azzal a turisztikai ügynökség vezetésével, amely a világban a Dél-Afrikával foglalkozó kiállításokat szervezi.

Mindezek mellett részt vett egy olyan konferencián is, ahol a vadászati szakma és érdekképviseleti szervek vezetőivel volt alkalma beszélgetni, valamint meglátogatott néhány olyan helyszínt, ahol vadgazdálkodással, génmegőrzéssel és a fenntartható vadgazdálkodás tudományos alapjaival foglalkoznak” – jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy Magyarország több mint száz meghívót küldött ki a világkiállításra, a részt vevő országok számáról a jövő év első felében várhatók majd pontos adatok.