Egyre népszerűbb a drónfotózás

 

A fotózás az a terület, ami óriási változásokon megy keresztül a technika fejlődésének köszönhetően. Újabb és újabb lehetőségek kerülnek akár a hobbifotósok látókörébe is. Ilyen a drón használata és a drónfotó készítése. Bár nem ad teljesen új perspektívát, de a szemnek gyönyörködtető lehetőségek rejlenek benne.

Idén második alkalommal írták ki a drónfotópályázatot.

„Alapvetően a fotósok két dimenzióban mozognak, úgy fotóznak, ahogy önmaguk látnak” – mondta el Kálló Péter fotós, a drónfotópályázat egyik ötletgazdája a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

 „A drónfotózás teljesen új perspektívát kínál a fotósok számára. Gyakorlatilag a szemünk felemelkedik a levegőbe, és egy olyan helyre jut el, ahová azelőtt sosem. Ahogy a klasszikus fotózásnál, itt is a kreativitás és az önkifejezés a lényeg, és az, hogy a fotós bele tudja vinni saját magát és az érzéseit” – fejtette ki.

Hozzátette, a drónfotózás még gyerekcipőben jár Magyarországon. Körülbelül egy éve érték el azt a technikai fejlettséget, hogy akik drónt vásárolnak, biztonságosan használják.

A fotópályázat szervezőjével egy olyan folyamatot szerettek volna elindítani, hogy ne csak annyi történjen, hogy az emberek lefotóznak valamit felülről, hanem mondanivalóval legyenek a képek megtöltve – magyarázta.

A mostani eszközök már biztonságosak, emberi hibának kell történnie, hogy kárt okozzanak – hívta fel a figyelmet Kálló.

A pályázat első három díját elnyerő képek között található az a felvétel, amely tócsában fürdőző bivalyokat ábrázol, emellett más állatok árnyékát is fel lehet rajta fedezni. Ez lett Kálló Péter személyes kedvence is.

A zsűrit Ajpek Orsi, az Index sajtófotódíjas munkatársa, Nánási Pál fotós, drónfotós és vlogger, Böröczky Bulcsú, az I. Drónfotópályázat nyertese és a szervező, Damak Ferenc alkotta Kálló Péter mellett.


A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg
A címlapfotó illusztráció.