Meghaladhatja a 4 millió mázsát az idei szőlőtermés

 

Megfelelve egy átlagos évnek, több mint 4 millió mázsa szőlőt szüretelhetnek idén a magyar gazdák, így várhatóan 3 millió hektoliter körüli bor készül – mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlő-, bor-, pálinka albizottsága ülésén, ahol egyebek közt a pálinkára, a gyógynövényes italokra és a gyümölcspárlatokra vonatkozó népegészségügyi termékadó (neta) kiterjesztésének piaci hatásait értékelték.ű


Tarpataki Tamás jelezte, hogy az idei szőlőtermés leginkább a 2017-es évhez hasonlítható, elmarad a tavalyitól, amely 5,2 millió mázsa volt. A 2019-es évet kiszámíthatatlanná tette, hogy nyár közepéig mind Magyarországon, mind pedig az unió bortermelő országaiban a tavalyihoz hasonló szőlőtermést vártak, amelyet a különböző szélsőséges időjárási jelenségek jelentősen csökkentettek.

Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára hozzátette, hogy eddig összesen 37 ezer hektárról érkezett termelési jelentés, november 30-ig még 20-21 ezer hektárról várható. Az eddig számított termésmennyiség 3,1 millió mázsa, a becslések szerint a szőlőtermés idén elérheti a 4,1-4,2 millió mázsát.

A címlapfotó illusztráció.