Ismét megrendezték a Terrorelhárítási Központ küzdősport gáláját

 

Hetedik alkalommal rendezték meg idén a Terrorelhárítási Központ Budo- és Küzdősport gáláját a fővárosi BOK-csarnokban. A TEK-esek mellett katonák, rendőrök, mentősök, tűzoltók és a NAV munkatársai is bemutatták tudásukat különböző stílusokban, például karate-ban, judo-ban és kickbox-ban. A gála jótékonysági célokat is szolgál, a látogatók adományaikkal a Bethesda Gyermekkórházat támogathatják – közölte az M1 Híradója.

Délelőtt 10 órától egymást követték a mérkőzések a Terrorelhárítási Központ hetedik Budo- és Küzdősport gáláján. A Belügyminisztérium rendészeti szerveinek sportolói, valamint az Országgyűlési Őrség, a NAV, a Magyar Honvédség és az Országos Mentőszolgálat versenyzői léptek a tatamira, illetve a ringbe. A felkészülés különösen nehéz volt a versenyzőknek.

Korábban inkább csak rendőrök között zajlottak ezek a megmérettetések, mostanra azonban kibővült a résztvevők köre. Az összecsapások megmutatják azt is, mennyire jó az álló- és harcképességük a hazai hivatásosoknak.

A harcművészeti gálára a belépés mindenki számára ingyenes volt, de ahogy az eddigi években, idén is gyűjtöttek adományokat a Bethesda Gyermekkórház javára.

A pontszerző meccsek után következtek a legjobb harcosok döntői. A rendezvényen idén is részt vett díszvendégként a Holland K1-es legenda, Favágó Peter Aerts.

Az idei legjobbak K-1-es, kyokushin karate, grappling, illetve judo kategóriában kapnak érmeket, serlegeket, illetve a legjobb harcosnak járó övet.

A címlapfotó illusztráció.