Minden magyar párt támogatja a nemzeti régiókról szóló kezdeményezést

 

A magyar pártok mindegyike támogatását fejezte ki a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés ügyében az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén – mondta a Székely Nemzeti Tanács külügyi biztosa szerdán az M1-en.


Dabis Attila hozzátette: ez jól mutatja, hogy a kezdeményezés össznemzeti ügy, amelynek tétje, „hogy meg tudunk-e maradni magyarként a határon túli magyar területeken és fenn tudjuk-e tartani az érintett régiók sajátos, nemzeti identitását”.

Az SZNT májusban indította el aláírásgyűjtését a nemzeti régiók védelméért, és egy év alatt – legalább hét európai uniós országból – egymillió aláírásra van szükség ahhoz, hogy az Európai Bizottság elé kerüljön az ügy. Túlnyomó részt az aláírások Magyarországból, Romániából és Szlovákiából tervezi összegyűjteni a tanács – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy eddig 30 ezer aláírás gyűlt össze.

Dabis Attila elmondta: a kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió kiemelten támogassa azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási és nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő területtől.

Ezek a közösségek összefogva egy európai nagyhatalmat képviselnek, mégis az őket fenyegető tényezőkről évek óta hallgat az Európai Unió, de a kezdeményezés sikere esetén rá tudják majd kényszeríteni az Európai Bizottságot a tárgyalásra – hangsúlyozta.

A címlapfotó illusztráció.