Az egészségügyben használt eszközöket is gyárt a kőbányai porcelángyár

 

Az 1907-ben épült kőbányai porcelángyárban Bárdy György szíművész édesapja és Hofi Géza is dolgozott. A manufaktúra jelenleg is gyárt több gyógyszertári felszerelést és kórházak részére egészségügyi eszközöket.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az 1907-ben épült Drasche Porcelángyár múltját idézi a Kőbányán működő porcelánmanufaktúra, a Witeg-Kőporc Kft. „Ebben a gyárban dolgozott Bárdy György színművész édesapja és Hofi Géza is ” – mondta Lehner Éva ügyvezető igazgató az M1 Életkor című műsorában. (Bárdy György porcelángyárakban volt a festészet főnöke és vezető tervező. Hofi Géza Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas humorista felfedezése előtt öt évig dolgozott gyári munkásként – a szerk.)


Az egészségügyben is használt eszközöket is gyártanak

A manufaktúrában a háztartási eszközök és a díszműkészítés mellett ma is készítenek az egészségügy területén használatos porcelánokat. Lehner Éva elmondta, több gyógyszertárnak a felszerelése is a porcelángyárban készül, emellett a kórházak részére is gyártanak egészségügyi eszközöket, műszertálakat, vérmintalapokat, fogászati eszközöket, és a művesekészülékekben, valamint a szövettani vizsgálókban is a gyár termékei találhatók meg.

Hozzátette, a porcelán összetételének köszönhetően magas hőfokon égethető, ennek okán a termékek megfelelnek az egészségügyi és a laboratóriumi használati követelményeknek, mivel savállók, lúgállók, vegyszerállók és hőállók, emellett a szilárdságuk is jóval magasabb, mint egy kerámiaterméké – mondta az ügyvezető igazgató. Ezek a tulajdonságok a háztartási eszközöknél is nagyon előnyösek, mivel a sütőbe és a mosogatógépbe is betehetők.

A porcelánkészítés folyamata

Az érdeklődők számára a manufaktúra munkatársai szívesen megmutatják a porcelánkészítés folyamatát, sőt, ki is próbálhatják azt. A manufaktúra egyik munkatársa elmondta, az öntőformából kikerült bögrére rákerül a fül, és már jöhet is a retusálás, amit a zsengélőben történő mázolás és égetés követ. A formatervezésben és a dekoráció tervezésében porcelánfestők és festőművészek működnek közre. A díszítés beégethető matricázással, illetve kézi festéssel történik.

A légiesen áttetsző, ám annál keményebb porcelán a kerámiaipar legnemesebb anyaga. Nem véletlenül ejti rabul több mint ezer éve az emberek szívét.