Országszerte több ezer diák vesz részt a Méltóság nap programjain

 

Országszerte több mint félszáz általános és középiskola, illetve óvoda csatlakozott a pénteki Méltóság naphoz, Debrecentől Hajdú-Bihar megye több településén át Szegedig és Budapestig – közölte a szervező Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-vel.

Porkoláb Gyöngyi szavai szerint „több ezer diák fog ezen a napon közösségi aktivitást (sport, zene, kulturális, kreatív tevékenység) végezni az emberi méltóság iránti tisztelet jegyében”.

A Méltóság napot a Debreceni Hospice Ház Alapítvány szervezi minden évben óvodák, általános és középiskolák körében azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az életvégi emberi méltóság iránti tisztelet fontosságára, a végstádiumú daganatos betegségben szenvedők iránti együttérzésre.

A gondoskodásra nevelés nem újkeletű Debrecenben és környékén, 2007-ben az alapítvány már útnak indította a Méltóság mezeje című társadalmi szemléletformáló programot, amelynek tíz éven át 18 oktatási-nevelési intézmény, több ezer gyermek és család volt aktív részese – mondta a kuratóriumi elnök. Hozzátette, hogy ez a program lezárult ugyan 2017-ben, de a társadalmi igény életre hívta a folytatást, a Méltóság napot.

Az idén már nemcsak Hajdú-Biharból, hanem az ország más településeiről is csatlakoztak iskolák a programhoz, köztük a szegedi Tabán általános iskola és a budapesti Gennaro Verolino Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium. A résztvevő intézmények Méltóság iskola/Méltóság óvoda elismerésben részesülnek.

Az idei Méltóság naphoz kapcsolódva debreceni kávézókban adománygyűjtési akció indult el „Támogasd te is egy csésze kávé árával az életvégi emberi méltóságot címmel” – ismertette.

Porkoláb Gyöngyi a programjuk egyik fontos mérföldkövének nevezte azt a 30 órás akkreditált képzést, amely „A pedagógus szerepe és lehetőségei a méltósággal teli élet, gondoskodásra nevelés, a gyermekeket ért veszteség felismerésében, kezelésében” címmel válik hamarosan elérhetővé az országban és akár határon túl is a téma iránt fogékony óvónők, pedagógusok, mentálhigiénikusok, pszichológusok számára.

A Méltóság napi rendezvények közül kiemelte a debreceni Benedek Elek általános iskola tanulóinak élőképét: a diákok piros szélű, sárga színnel kitöltött pillangót formáznak meg. Az iskola előtti zöld területen köveket helyeznek el, amelyekből a MÉLTÓSÁG szót formázzák meg. A kövekre előzetesen a méltóság kifejezéssel kapcsolatban felmerült érzéseiket, gondolataikat írják rá. Az iskola főbejáratát szegélyező kerítésre pedig a diákok sárga színű papírokból kivágott pillangókat helyeznek el.

A program időtartama alatt a főhomlokzat ablakain az osztályok által elkészített Méltóság-plakátok láthatók, az iskola udvarára néző ablakokra pedig olyan családi fotók kerülnek, amelyekkel a generációk közötti élő kapcsolattartást mutatják be. Ezeket a képeket a tanulók előzetesen a családjuk tagjaival készítették el – ismertette a részleteket Porkoláb Gyöngyi.