Tuzson: Az emberközpontú közigazgatást célozza a humánerőforrás-fejlesztési program

 

Az embereket szolgáló közigazgatás erősödéséhez megfelelő képességre és tudásra van szükség, ezt célozza a 2021 végéig zajló humánerőforrás-fejlesztési program – mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára csütörtökön Veszprémben, a képzéssorozat nyitórendezvényén.

Tuzson Bence úgy fogalmazott, a közigazgatásban megjelenő új szemlélet az embert helyezi fókuszba. Tovább kell erősíteni a polgárbarát közigazgatást, ezt célozza egyebek mellett a 2016-ban útjára indított fejlesztési program – hangsúlyozta az államtitkár.

Az embert kell látni minden feladat mögött” – mondta. Ez azt jelenti, hogy a közigazgatásban emberséggel kell, hogy tegye a dolgát mindenki, az embert helyezve az ügyintézés középpontjába. Ehhez az új szemlélet megvalósulását célzó képességekre és tudásra van szükség – hangsúlyozta Tuzson Bence.


Takács Szabolcs megyei kormánymegbízott arról beszélt, hogy a képzés most elindult szakaszának célja a kommunikáció fejlesztése, a hatékonyságnövelés és a munkahelyi egészségmegőrzés támogatása.

A program 2016 novemberében indult a Veszprém Megyei Kormányhivatal projektvezetésével a Miniszterelnökséggel alkotott konzorciumban – közölte. Hozzátette: az elmúlt három évben országszerte 21 program valósult meg, amelyeken eddig mintegy 20 ezer közigazgatási dolgozó vett részt.

Szavai szerint a sikeres közigazgatás működésének két alappillére a megfelelően szervezett, rugalmas intézményrendszer és a jól képzett, korszerű tudással rendelkező közigazgatási szakembergárda.

Ezidáig öt ütemben mintegy két és félezer kormányablak-ügyintéző vett részt a képzésben, több mint ötszázan a fővárosi és megyei kormányhivatalok informatikusai számára szervezett kurzuson, és hatezer dolgozó gazdagodott elektronikus ügyintézési ismeretekkel – közölte a kormánymegbízott.