Idén is várja az adományozókat a Mikulásgyár

 

Az idén is a Millenáris parkban nyitja meg kapuit a Mikulásgyár központi helyszíne, ahol november 29-től december 21-ig várják a rászorulók számára felajánlott tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szert, jó minőségű ruhát, játékot, könyvet, édességet – hangzott el a jótékonysági akció csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Cikkünk frissült. 

Zsolnai Endre, a Mikulásgyár alapítója, főszervezője elmondta: az idén 15. alkalommal gyűjtik a felajánlásokat. A szervezők ezúttal is családi programokkal, neves fellépőkkel, koncertekkel, gyerekelőadásokkal, olvasósarokkal, a hétvégéken tematikus programokkal várják a látogatókat a Millenáris parkban. A 23 nap főbb programjait ismertetve hangsúlyozta, hogy ez egy karitatív fesztivál, aki ellátogat a Mikulásgyárba, adományt ad, az élményekkel gazdagodik.


Kiemelte: a Millenáris parkban november 29-én 11 órakor nyílik meg a Mikulásgyár. Az ünnepségen részt vesz Joulupukki, a finn Mikulás is, aki december 1-jén és december 6-án is ellátogat a központi helyszínre. Az adományozni vágyókat naponta 9 és 21 óra között fogadják. Mint mondta, a Millenáris mellett a Lurdy Házban is várják a felajánlásokat, és a József Attila Színház előtere is gyűjtőponttá válik.

A Magyar Posta Zrt. biztosítja az adományok elszállítását a Magyar Vöröskereszt központjába, ahonnan országszerte a rászorulókhoz juttatják el a felajánlásokat – tette hozzá.

Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt budapesti igazgatója kiemelte: 15 éves működése alatt a kampány világszerte fogalommá nőtt. A Magyar Vöröskereszt a program kezdete óta stratégiai partnere az adománygyűjtő akciónak, amely az évben a legnagyobb, szervezetük számára is óriási jelentőségű. Kétezernél több önkéntes és munkatárs vesz részt a programban, mintegy 120 tonna az az adománymennyiség, amely megfordul a Mikulásgyárban - sorolta a számokat.

Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője a 15 éves Mikulásgyár munkáját méltatva hangsúlyozta: egy jótékonysági kampánynak, adományozásnak óriási értéke a kitartás. Kiemelte: az akció idején a szállításra fordított munkaórák száma annyit tesz ki, mintha három embert napi 8 órában foglalkoztatnának. Tízezres nagyságrendben szállítanak, akár naponta csomagokat a Magyar Vöröskereszthez, postáikon átlagosan naponta 400 csomagot adnak fel. Kiemelte: az adományok több postán is ingyen feladhatók, zárt, szállításra alkalmas csomagolásban. A küldeményekre rá kell írni csupa nagybetűvel, hogy Mikulásgyár – hangsúlyozta.

Az Alexandra Kiadó gondozásában elkészült a Nagy Mikulásgyár mesekönyv, mintegy 100 illusztrált mesével. Matyi Alexandra, a cég ügyvezető igazgatója kiemelte: minden csomagban könyvet helyeznek el, minden gyermek kapni fog könyvet ajándékba. A Mikulásgyár nyitva tartása alatt a kiadó olvasósarokkal is készül.

Glázer Tamás, a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Millenáris Park csapata mindig szívesen áll olyan rendezvények mellé, amelynek központjában a gyermekek állnak. Az idén immár 40 ezer négyzetméteres területtel, két játszótérrel, 20 ezer négyzetméter zöldfelülettel várják a látogatókat.

A kampányhoz idén is felkértek hírességeket, hogy ismertségükkel a programra és az adományozásra irányítsák a figyelmet, népszerűsítsék a kezdeményezést, amelynek főtámogatóihoz, az Antenna Hungária Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. mellé idén csatlakozott a Mészáros-csoport és az NKM Áramszolgáltató Zrt.

További információk az akcióról a www.mikulasgyar.hu oldalon érhető el.