Kiemelkedő jelentőségű a matematika- és a természettudományos oktatás

 

A köznevelési rendszerben a matematika- és a természettudományos oktatás kiemelkedő jelentőségű, és ezt leginkább a versenyképességi szempontokkal lehet alátámasztani – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Pro Progressio ösztöndíjak átadásán.

Maruzsa Zoltán rámutatott, az ipari növekedéshez és a gazdasági versenyképességhez fontos, hogy milyen az informatikai képzésben résztvevők aránya és mekkora számban állnak rendelkezésre fiatal mérnökök. Ezeket a cégek vizsgálják is, amikor befektetésekről döntenek – tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte, a matematika- és természettudományos tanárok óriási felelősséggel végzik a munkájukat. Külön – havi 75 ezer forintos – ösztöndíjat fizetnek azoknak a hallgatóknak, akik két természettudományos tárgyat választanak a tanárképzés során.

Maruzsa Zoltán kitért arra is, hogy európai uniós és hazai programokkal támogatják magyar hallgatók külföldi képzését.

Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora elmondta, a Pro Progressio Alapítvány 2009 óta ismer el ösztöndíjjal kiváló középiskolai tanárokat.

Pakucs János, az alapítvány elnöke közölte, 2009 óta hirdetnek pályázatot középiskolai tanárok részére a műszaki és a természettudományi ismeretek oktatásának támogatására és népszerűsítésére, valamint az ezt oktató pedagógusok elismerésére. Eddig az alapítvány 110 pedagógust részesített Pro Progressio ösztöndíjban, illetve támogatásban.

Az idén tizenegy tanár részesült elismerésben.

A címlapfotó illusztráció.