Átadták a kaposvári ügyészségi székházat

 

Átadták szerdán az új, csaknem négymilliárd forintos ráfordítással elkészült kaposvári ügyészségi székházat. Az épület avatásán Polt Péter az ügyészi szervezet megújítása jelentős állomásának nevezte a beruházást.

A Somogy Megyei Főügyészség, a Kaposvári Járási Ügyészség és a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség új székháza (Fotó: MTI/ Varga György)

Cikkünk frissült.

A legfőbb ügyész azt mondta: 2000 óta olyan infrastrukturális fejlődés folyik az ügyészi szervezetben, amely teljesen megújította a körülményeket. Épületfejlesztésekre az elmúlt 12 évben több mint 12 milliárd forintot költöttek – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: a kaposvári székház reprezentálja azt, milyen kihívások állnak az igazságszolgáltatás, az ügyészség előtt. A három ügyészi szervezetnek helyet adó épületben van lehetőség távmeghallgatásra, alapvető az e-ügyintézés lehetősége, és az ügyészségi nyomozás minden feltétele rendelkezésre áll – hangsúlyozta.

Mint mondta, a létesítmény belső infrastruktúrája is megfelel a kor követelményeinek, a hardver- és szoftverfejlesztés minden eddigi eredménye megtalálható az épületben. Megemlítette azt is, hogy az ügyészség tavaly valamennyi szegmensben a korábbiaknál jobb eredményeket ért el.

Mindezt úgy tette, hogy új kihívások jelentek meg a bűnözés összetételében, a kibertér miatt például más bizonyítást igényelnek az eljárások – jegyezte meg. Kitért arra, hogy tavaly hosszú évtizedek után először 200 ezer alá csökkent az ismert bűncselekmények száma, az ügyészségi váderedményessége 98 százalék felett van.

Polt Péter az alaptörvényt idézve azt mondta, az ügyészség az állam büntető igényének kizárólagos érvényesítője. „Az elmúlt 30 évben Magyarország ügyészsége a jogállam biztos oszlopa volt, alapvetően hozzájárult az ország törvényeinek betartásához, a közrend megtartásához” – fogalmazott.

Horváth Szilárd Somogy megyei főügyész kiemelte: az új székházban méltó emléket állítottak a Somogy megyei Kőröshegyen született Kozma Sándornak, az első magyar királyi főügyésznek, akiről a székház tanácstermét nevezték el.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere mások mellett azt mondta: ma Kaposváron „az évszázad beruházási programja” zajlik, és az új ügyészségi épület ennek a programnak a része. Az épület jelképes kulcsát Dömötör Csaba, a kivitelező Laterex Építő Zrt. vezérigazgató-helyettese adta át Polt Péternek.

A Somogy Megyei Főügyészség közleményében az elmúlt száz év legjelentősebb ügyészségi ingatlanberuházásának nevezi a székház építését.

A korábban az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kezelésében volt, Apponyi utcai ingatlan átalakítását 2017-ben kezdték el, és 3,8 milliárd forintos beruházással hozták létre az eddig széttagoltan működő megyei főügyészség, Kaposvári Járási Ügyészség és a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség székházát.

A 115 irodahelyiséget magában foglaló, háromszintes épületben, ahol 124-en dolgoznak, modern kihallgató és előállító helyiségeket, hosszú távú tárolásra alkalmas irattárat és korszerű távkihallgató szobát is kialakítottak.