Változik a vonatok menetrendje a hét végén

 

Változik a vonatok menetrendje a hosszú hétvége miatt: csütörtökön a pénteki, november 1-jén a szombati, 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a szokásos vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok – közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a MÁV a háromnapos hétvégén ötszázezer utasra számít, ezért a vasúttársaság a lehetőségekhez mérten pluszkocsikat kapcsol az InterCity vonatokhoz, vasárnap pedig Nyíregyházáról Debrecenen át Budapestre „televonatot” is indít, amely más állomásokon nem áll meg, így jóval gyorsabban ér a fővárosba.

A vasúttársaság a pénztárak előtti sorban állás elkerülésére azt javasolja az utasoknak, hogy a menetjegyet váltsák meg interneten vagy a mobilos applikációban, ahol 10 százalékkal olcsóbbak a jegyek.

A szokásos kedvezmények a hosszú hétvége alatt is érvényesek. A 26 éven aluliak – de már nem tanulók – 33 százalékos kedvezménye november 3-án éjfélig vehető igénybe – olvasható a közleményben. Bővebb tájékoztatás a MÁV-csoport honlapján található.