Közép-Európa egyik legjelentősebb vadtenyészete található Bőszénfán

 

Gímszarvasok, hidegvérű lovak és szamarak gondozzák a tájat a zselici Bőszénfán található Vadgazdálkodási Tájközpont többhektáros területén. A Kaposvári Egyetem égisze alá tartozó, több mint két évtizedes múltú központban található vadtenyészet Közép-Európa egyik legjelentősebb állományát tudhatja magáénak.

A bőszénfai Vadgazdálkodási Tájközpontban parlagi szamarak is élnek (Fotó: MTI/Varga György)

A Vadgazdálkodási Tájközpont farmján élő állatok közel felét a szarvasállomány teszi ki. A terület több mint negyven kisebb kertre van felosztva, és ezen belül folyik a szarvasok tenyésztése. Tavasztól őszig az állatok csak kiegészítő takarmányt, főként kukoricát kapnak, ezenfelül minden egyebet megad a legelő – mondta el Sárdi Bertalan, a tájközpont tenyésztésvezetője az M1 Kék bolygó című műsorában. A szarvasokon kívül parlagi szamarak és magyar hidegvérű lovak is találhatók a tenyészkertben.

Kutatási programként hozták létre 1985-ben

A tájközpontot kutatási programként indították el 1985-ben – számolt be Nagy János, a Vadgazdálkodási Tájközpont igazgatója és egységvezetője. Elmondta, az egyetem akkori vezetője több alkalommal járt Új-Zélandon, és ott látta meg az újszerű vadtartási technológiát. Felmerült benne az ötlet, hogy miért ne lehetne ezt Magyarországon is megvalósítani, és később el is kezdődött a program – tette hozzá.

A tájközponton belül egy vadaspark is található,

ahol bárki megismerkedhet az őshonos vadállatokkal. Magyarország öt nagy vadfaját lehet itt megtekinteni: a gímszarvast, a dámszarvast, az őzet, a vaddisznót és a muflont. Az embereknek lehetőségük van arra, hogy testközelből tekintsék meg az állatokat, így sokkal könnyebb őket tanulmányozni, hiszen sokan még ma is összekeverik a dámszarvast a gímszarvassal.

A gímszarvasokat a genetikai sokszínűség megőrzése, valamint húsuk értékesítése céljából tartják. Az itt alkalmazott külterjes állattartás a legfenntarthatóbb módja a hústermelésnek. Olyan őshonos vadállatokról van szó, amelyek itt fejlődtek ki, megszokták a helyi klímát és időjárási viszonyokat. Ezek az állatok nem igényelnek különösebb emberi beavatkozást sem, nem kell őket nyírni, körmölni, de elletni sem.


Fontos szempont továbbá, hogy az állatok megőrizték azokat a tulajdonságaikat, amelyek jellemzők a vadon élő állatokra. A gímszarvasok számára az egyik legfontosabb, hogy legyen búvóhelyük, és állandó víz legyen a közelükben. Ebből a szempontból a Dél-Dunántúl és Gemenc környéke a legjobb, és valószínűleg ezért alakult úgy, hogy

Közép-Európában itt a legjobb minőségű a gímszarvasállomány.

A Zselicségben található Vadgazdálkodási Tájközpontban az őshonos házi állatok génmegőrzésével is foglalkoznak, mint például a magyar hidegvérű ménes tenyésztésével. A második világháború után belga-ardenni mének felhasználásával újratenyésztett magyar hidegvérű fajta ugyanis napjainkra kritikus helyzetbe került. A génmegőrzést a Zselicségben található Vadgazdálkodási Tájközpont vállalta fel.

Az elődök 2011-ben kerültek Bőszénfára

A jelenlegi hidegvérű lóállomány elődei 2011-ben kerültek Bőszénfára a Kaposvári Egyetem Tan- és Kísérleti üzeméből. Ekkor kezdődött a fajta tenyésztésének és hasznosításának újragondolása. A ménesalapítás célja, hogy létrehozzanak egy olyan szakmai, tudományos háttérrel és kapcsolatrendszerrel rendelkező központi ménest, amely fő feladatának elsősorban a magyar hidegvérű lófajta fenntartását, nemesítését, népszerűsítését és használatának vizsgálatát tekinti.

A tájközpont ökologikus működtetésében is szerepet játszanak a lovak, a természetes tájhasználatban nagy segítséget jelentenek, ugyanis azokon a legelőterületeken, ahol a szarvasok már nem találnak maguknak élelmet, a lovak tovább falatoznak. Ez is lehetőséget nyújt arra, hogy csökkentsék a környezetszennyezést, és ne gépekkel végezzék el ezt a feladatot.

A szamarak hazai tenyésztése a két világháború között kezdődött

Bár a lovak a szarvasokhoz képest nem számítanak válogatósnak, azért így is marad munka utánuk. Hogy a fenntarthatóság ne sérüljön, ebben a szintén őshonos és egyre ritkább parlagi szamarak éhségére támaszkodik a központ. A parlagi szamarak tenyészprogramját Bodor Sára koordinálja. Elmondta, a szamarak hazai tenyésztése a két világháború között kezdődött, a mezőhegyesi ménesben foglalkoztak ezzel először, és

1913-ban itt vetették papírra a magyar parlagi szamár fajtamegjelölést.

Bodor Sára arról is beszélt, hogy a magyar parlagi szamár színe változatos: lehet egérszürke, barna vagy akár fekete is, és jellegzetes jegye a gerincén és a vállán található sötét csík. Okos állatok, viszont sok foglalkozás és türelem kell hozzájuk. Hozzátette, jelenleg ezernél kevesebb a magyar parlagi szamár Magyarországon, ebből Bőszénfán körülbelül négyszáz egyed él. A Vadgazdálkodási Tájközpont szakemberei szeretnék a parlagi szamarat, valamint a magyar hidegvérű lovat újból népszerűvé tenni.