A szervezett népegészségügyi szűrést erősítik a szűrőbuszos vizsgálatok

 

A szervezett népegészségügyi szűrést erősítik a szűrőbuszos vizsgálatok, mert az eredmények bekerülnek a rendszerbe, és a következő években behívják a résztvevőket – mondta Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár pénteken Nógrádszakálon, a Helybe visszük a szűrővizsgálatokat elnevezésű program idei körútjának utolsó állomásán. A buszok 109 helyszínen jártak idén.

Horváth Ildikó kiemelte, olyan településekre érkeztek a szűrőbuszok, amelyekről nehezebb bejutni a szűrőközpontokba. Az ingyenes szűrések, állapotfelmérések mellett a szakemberek egészségügyi tanácsokat is adtak.

Többféle szűrésre van lehetőség

Fontosnak nevezte, hogy a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedésekre irányuló szűrések eredményei bekerülnek a háziorvosok adatbázisaiba.

Az államtitkár kitért az influenzajárványra is. Szorgalmazta, hogy az emberek kérjék a védőoltást, hozzátéve, ezek egy részét az állam ingyenesen biztosítja a kockázati csoportokba tartozóknak, jelenleg 1,3 millió oltóanyagot szállítottak ki a háziorvosokhoz. Azok kapják meg ingyen, akik elmúltak hatvanévesek, és valamilyen krónikus betegségük, például asztmájuk vagy diabéteszük van.

Az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozókat Horváth Ildikóarra kérte, hogy oltassák be magukat a saját védelmükben és az ellátás biztonsága érdekében.

Surján Orsolya helyettes országos tiszti főorvos ismertette, a szűrőbuszok 18 ezer kilométert tettek meg, 109 helyszínen csaknem tízezer ember szűrővizsgálatát végezték el orvosok, nővérek a legfőbb halálokokra, a keringési és a daganatos betegségekre fókuszálva.

Elmondta, hogy a kardiológiai, valamint méhnyakrák- és a vastagbélrákszűrés érhető el a buszokon. A regisztrációt követő általános állapotfelmérésen a résztvevők több mint felénél találnak valamilyen problémát. Az orvosok tanácsadásra, háziorvoshoz vagy további vizsgálatra küldik a betegeket, ha szükséges szív-ultrahangvizsgálatot is végeznek a helyszínen.

Népszerű a kezdeményezés

A lakosság számára az a leginkább vonzó, hogy olyan szakorvosok jönnek helybe, akikhez a legnehezebben jutnak be a szakrendelőben” – tette hozzá Surján Orsolya.

Bercsényi Lajos, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház főigazgatója köszönetet mondott azoknak a háziorvosoknak, védőnőknek és polgármestereknek, akik előkészítik a helyben végzett szűréseket.

Nagy Ferenc, a programban gyermekszemészeti vizsgálatokat végző Magyar Máltai Szeretetszolgálat projektvezetője azt mondta, ez a szűrés nemcsak szakmailag széles spektrumú, de a jól segítés legjobb példája is.

Radvánszky Judit (MSZP) polgármester a lehetőséget megköszönve elmondta, Nógrádszakál azért kapott kiemelt figyelmet, mert a 30 legszegényebb település között van, és sokaknak gondot jelent, hogy eljussanak Szécsénybe, Balassagyarmatra vagy Salgótarjánba.

A címlapfotó illusztráció.