Együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Szuverén Máltai Lovagrend

 

Azbej Tristan közölte: a szándéknyilatkozat aláírását hosszú diplomáciai munka előzte meg, és aláírásával az államtitkárság és a lovagrend hitet tesz a mellett, hogy támogassák a válságrégióban élő, szükséget, üldöztetést szenvedő embereket.  Elmondta: az első közös programok várhatóan a szubszaharai, dél-afrikai, közép-afrikai és közel-keleti régiókban lesznek.

Azbej Tristan kitért arra: a dokumentumban rögzítik a „közös helyzetértékelést”, feltérképezve az Európát körülvevő válságrégiók helyzetét és a válságok okait. Magyar részről kiemelt figyelmet kap a vallási intolerancia, a vallási üldözés, a máltai lovagrend pedig a túlnépesedés és a klímaváltozás problémáinak szentelt különös figyelmet.

A dokumentumban rögzítik továbbá, hogy a jövőben összehangolják jószolgálati munkájukat és kijelölik a humanitárius segítségtípusokat, például a szociális ellátást és a lakhatást, a szabad vallásgyakorlást és az emberhez méltó élet biztosítását.

Az államtitkár felidézte: a kormány 2016-ban indította el a Hungary Helps Programot, és az elmúlt több mint két évben 50 ezer ember helyben maradásához járultak hozzá. Humanitárius segítséget nyújtottak Irakban, Szíriában, Jordániában, Libanonban, Nigériában, Kongóban és Etiópiában.

Hozzátette: eddig a Szuverén Máltai Lovagrenddel nem voltak közös programjaik, ugyanakkor hatékony együttműködést folytattak a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. Közös program keretében támogatták például a szíriai-jordániai határ mentén fekvő menekülttáborokban, illetve a szíriai Aleppóban élőket.

Ugron Imre ismertette: a lovagrend világszerte 30 nemzeti szervezetből áll és több mint 120 országban működik. A több mint kilencszáz éves lovagrend alapítása óta a zarándokok, illetve a betegek segítését és ápolását tartja feladatának.

A válságövezetben végzett munkájukról elmondta: Kamerunban a lovagrend kórházat és 10 egészségügyi központot működtet, Egyiptomban és Irakban is több egészségügyi központjuk van. Libanonban működő 9 egészségügyi központjukban pedig évente 125 ezer beteget látnak el.

Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) alapító elnöke rendkívüli jelentőségűnek nevezte az együttműködést a lovagrenddel, melynek keretében az MMSZ is bekapcsolódhat a nemzetközi szervezet munkájába.

Hozzátette: a magyar segélyszervezet sajátos színfolt a nemzetközi máltai szervezetek között, és különösen alakult a története is. A második világháború után a máltaiak működését betiltották

Magyarországon, az MMSZ 1989-es megalakulása után viszont „nagyon gyorsan és erőteljesen aktivizálódott”, és olyan területeken is szerepet vállalt, ahol az évszázadok óta folyamatosan működő segélyszervezetek nem.

Megjegyezte: az MMSZ számára fontos, hogy szeretetszolgálati tevékenységük betagozódhat a nemzetközi szervezet munkájába, és az is, hogy nemzetközi szinten megmutathassák magyarságukat.

A címlapfotó illusztráció.