Bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisa

 

A magán- és állami szektor közötti azonnali információcserét teszi lehetővé az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatbázisának bővülése – mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn az M1-en.


Kásler Miklós hozzátette: a bővülés részeként jövő január elsejéig minden magánegészségügyi szolgáltatónak és fogorvosnak csatlakoznia kell az EESZT adatbázisához, júniustól pedig már adatot is kell rögzíteniük a felhőbe.

Elmondta: a 2017. november elsején indult szolgáltatási tér révén minden beteg adata egy egységes, digitalizált, elektronikus rendszerbe kerül be, amely 25 ezer orvos és 13 ezer gyógyszertár közreműködésével napi 800 ezer elektronikus receptet dokumentál. A rendszerbe naponta 200 ezer ápolási esemény és 200 ezer dokumentum kerül be.

Hangsúlyozta: az EESZT-ben tárolt adatok pontosak, szükség esetén bármikor elérhetőek és mindez a rendszer teljes védettsége mellett valósul meg.

Kásler Miklós hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, hogy az összegyűjtött adatok nemcsak egy-egy betegre nézve, hanem betegségcsoportok tekintetében is hordoznak információt; az egész magyar populációra vonatkoznak, így a Nemzeti Egészségügyi Programok vonatkozásában is fontosak. Rámutatott: a rendszer lehetővé teszi a rizikófaktorok mérését, így a betegségek konkrét megjelenése előtt meg lehet tenni a prevenciós lépéseket.

A címlapfotó illusztráció.