Az Operaház Mozart-darabbal lépett fel a IV. Szentpétervári Kamaraopera-fesztiválon

 

A Mozart két, befejezetlen darabjából készült pasticcio-operát április 14-én mutatta be a Magyar Állami Operaház az Eiffel Műhelyházban. A produkció október 12-én, szombaton az immáron negyedik alkalommal megrendezett Szentpétervári Kamaraopera-fesztiválon vendégszerepelt.

A két Mozart-operát, A kairói lúd és A rászedett vőlegény című töredékek összedolgozását nem véletlenül vetette fel az Operaház főigazgatója Ókovács Szilveszter, ugyanis tematikájuk és keletkezésük majdhogynem azonos. Az így létrejött opera pedig Don Pippo történetét meséli el.


Úgy gondolom, hogy itt Mozart a lényeg. A Mozart-művek, amelyeket nem lehet egyébként meghallgatni, pedig gyönyörű szépek és tényleg különlegesek” – mondta el az M5-ön futó Kult30 – az értékes félóra című műsor csütörtöki adásában Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

A dallamok és a ritkán hallható Mozart-motívumok visszacsatolnak az akkori időkbe

Ókovács Szilveszter mellett Keszei Bori operaénekest is szerepelt a műsorban, aki Aurettát személyesíti meg a darabban. A művésznő arról beszélt, hogy mennyire vált a darab kortárssá: „Toronykőy Attila rendezése az, ami a kortárs világ felé kacsingat, hiszen már a nyitányban is egy hatalmas Mozart-festményt rakunk össze mozaikszerűen.”

Hozzátette: ilyen értelemben külső kitekintéssel szemléltetik a darabot, de mégis a dallamok és a nagyon ritkán hallható Mozart-motívumok visszacsatolnak az akkori időkbe.

Fülep Máté játszotta Chichibiót Mozart A kairói lúd, avagy a rászedett vőlegény című művének ősbemutatóján az Eiffel Műhelyház Bánffy Termében (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ókovács Szilveszter főigazgató a műsorbanelmondta, régi álma volt ezt a művet megvalósítani. „Ugyanazért, amiért Mozartnak. Ő az apjának arról ír két levelében is, hogy ezt most abbahagyja, mert nem elégedett a librettista munkájával, de beteszi a fiókba, és bármikor veszi elő, »édesapám meglátja, hogy sikerem lesz majd vele, mert olyan ötletek vannak benne, amit soha sehol senki nem csinált meg«. És amiről Mozart ezt írja, hát azt fiókban hagyni botorak lennénk.

A darab márciusban újra látható

A vígopera-kezdemények zenéjét más mozarti művek felhasználásával Németh Pál, a produkció karmestere gondozta. A darab rendezője Toronykőy Attila volt.

A kairói lúd, avagy a rászedett vőlegényt október 12-én mutatták be a IV. Szentpétervári Kamaraopera-fesztivál közönségének. A darabot a Magyar Állami Operaház 2020. március 13. és 22. között újra műsorára tűzi az Eiffel Műhelyházban.