Magyar Nemzet: Karácsony keresztbe tehet az állatkert fejlesztésének

 

Karácsony Gergely főpolgármesterként egyedül az állatkert fejlesztését, a Liget Budapest projekt részeként megvalósuló, Közép-Európában egyedülálló biodóm építkezését tudná leállítani, illetve hátráltatni, mert az fővárosi intézmény – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában azt írta, hogy az ellenzék vasárnap megválasztott főpolgármestere szerdán korábbi ígéretén – miszerint leállítja a Liget Budapest projektet – finomítva bejelentette: az újonnan összeülő Fővárosi Közgyűlés egyik első döntése az lesz, hogy a Városligetben nem kaphat új épület építési engedélyt. Hozzátette: még tájékozatlan a kiadott, jogerős engedélyek ügyében, és akkor intézkedik, ha van arra jogszerű lehetőség.

A Liget Budapest projekt valamennyi, jelenleg is zajló, illetve a közeljövőben elinduló projekteleme kapcsán végrehajtható építési engedéllyel rendelkezik” – közölte a lap kérdésére a projekt megvalósításért felelős Városliget Zrt.

Minden folyamatban lévő vagy indulás előtt álló építkezés – Néprajzi Múzeum, Magyar Zene Háza, Nemzeti Galéria és a Magyar Innováció Háza – egytől egyig jogerős, sőt a fellebbezések miatt bírósági döntéssel is megerősített építési engedéllyel rendelkezik. Hatályos, jogerős építési engedélyt jogszerűen sem a főpolgármester, sem a Fővárosi Közgyűlés és a kerületek sem vonhatnak vissza – olvasható a lapban.

A Városliget Zrt. arra is felhívta a figyelmet, hogy feladatát törvényi felhatalmazás alapján, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően végzi, beruházásait végrehajtható engedélyek birtokában hajtja végre.

A tisztán állami forrásból megvalósuló kulturális és rekreációs fejlesztések tekintetében a fővárosnak mostanra nincs joghatósága” – tette hozzá. „Nincs tudomásunk arról, hogy Magyarország kormánya vagy a Városliget Zrt. tulajdonosi joggyakorlója, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a Liget Budapest projekt vonatkozásában változtatást kezdeményezett volna”.

A címlapfotó illusztráció.