Átadták a Budapesti Víz Világtalálkozó alkalmából meghirdetett pályázat díjait

 

A fiatalok szeretnének tiszta környezetben élni, ezt a természetes igényt fogalmazták meg a pályázatra beadott rajzokkal, fotókkal, plakátokkal – mondta Áder János köztársasági elnök újságíróknak az SDG for Kids verseny díjkiosztó rendezvénye után csütörtökön a Budapesti Víz Világtalálkozón.

Áder János (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Cikkünk frissült. 

Áder János kiemelte: a fiatalok szeretnék Magyarországot, a magyar erdőket, a magyar vizeket olyannak megőrizni, mint amilyennek azt nagyszüleik láthatták.

A felnőtteknek, az idősebb generációknak ezt a kérést, ezt az igényt meg kell hallaniuk, ez a legfontosabb az üzenete az ilyen találkozóknak, pályázatoknak. Erre hívja fel a figyelmet a minden év tavaszán megtartott fenntarthatósági hét is – jelezte az államfő.

Áder János a sajtótájékoztató előtt elismerő oklevelet adott át Kun Eszternek, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium diákjának, aki megnyerte a Stockmolmi Ifjúsági Víz Díjat. Kun Eszter az MTI-nek elmondta: olyan mezőgazdasági termelési technológiát mutatott be Svédország fővárosában, amelyben halakat „használnak fel” növények termesztése során.


A köztársasági elnök megismerkedett az SDG for Kids versenyen díjazott közép- és általános iskolásokkal, és a versenyre beadott pályamunkákkal.

Áder János hangsúlyozta: a fiatalok, a gyermekek számára is fontos, a „sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz” drámája.

A köztársasági elnök arra hívta fel a pályázatokat beadó diákok figyelmét, hogy a környezetvédelmet, a magyarországi vizek tisztaságának javítását, megőrzését, az ezzel kapcsolatos tudás fejlesztését folytassák a jövőben is.

Jetzin Mónika, a versenyt szervező GWP Magyarország Alapítvány munkatársa elmondta: SDG for Kids versenyre több száz diák adott be pályázati munkát, öt kategóriában – köztük plakátok, fotók és film kategóriában – hirdettek győzteseket.