A vízválság ma már egy globális probléma

 

Amit Magyarország az eddigi három víz világtalálkozó rendezésével elért, az világszínvonal. Egy ilyen nemzetközi eseményen lehet megismerkedni a vízvilágválság valódi megoldásaival – erről beszélt Kőrösi Csaba, a KEH Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője a találkozó második napján.

A vízválság azért lett napjainkban már egy globális probléma, mert a korábban egymástól elkülönítve megjelent helyi vagy regionális vízzel kapcsolatos ügyek összekapcsolódtak – mondta el Kőrösi Csaba az M1-nek.

Arról is beszélt, hogy a világ számos pontján szinte minden alkalommal tartanak fórumokat a vízválsággal és a vízhiánnyal kapcsolatban, mégis Magyarország első helyen jár ezen a területen, ahol már harmadik alkalommal tartják meg a víz világtalálkozóját. Szerinte hazánk egyértelmű, hogy az élvonalban jár, és amit eddig a különböző szakértőkkel sikerült elérnie, az világszínvonalúnak számít.


Az idei találkozó mottója a „Sok víz, kevés víz, szennyezett víz”, amelyek egyike vagy akár mindegyike szinte minden országban megtalálható – jelentette ki, hozzátéve, a kérdés az, hogy ezek milyen gyakran és milyen mélységben jelennek meg. Ha a vízhiány például több mint egy hónapig érint egy országot, az már komoly problémának minősül. Jelenleg körülbelül négymilliárd ember él így a Földön – hívta fel a figyelmet.

Megemlítette a szennyezett vizet is, amely a világ minden országában jelen van, de komoly kihívást jelent a sok víz jelensége is, amely véleménye szerint előbb vagy utóbb minden országot elér, akár még Budapestet is, amely 2013-ban már elszenvedett egy rekordszintű áradást.