Mobiltelefonnal vásárolnak vizet Ghánában

 

Ghánában a kormányzó párt választási programjában szerepelt, hogy tiszta ivóvizet biztosítsanak minden állampolgár számára – mondta Cecilia Abena Dapaah, a ghánai vízgazdálkodásért felelős miniszter az M1-nek a Budapesti Víz Világtalálkozón.  

„A 2016-os választáson győztes  Új Hazafias Párt (NPP) fellépett az a vízkészleteket szennyező illegális bányászat ellen, és sikerrel vette fel a harcot a szennyezőkkel szemben” – mondta a miniszter az interjúban.

Kifejtette, hogy a városi és a vidéki vízgazdálkodásban is sokat kell még előre lépni. A két térség között migráció miatt nagy a nyomás a városokon.


Szólt azokról az innovatív megoldásokról, amelyek révén az emberek vízhez juthatnak. Az egyik ilyen, hogy a chipekkel ellátott mobiltelefonokkal tudnak az ország elzárt területein élő emberek tiszta vizet vásárolni az erre alkalmas kutaknál. Az állam támogatja a legszegényebb rétegeket a tiszta vízhez való hozzáférésben.

Elmondta, hogy a Budapesti Víz Világtalálkozó lehetőséget biztosít arra, hogy megismerjék más országok gyakorlatát a vízgazdálkodás területén.