Globális kérdés a vízhiány

 

A világ második legnépesebb országát nyáron soha nem látott szárazság sújtotta. Shri Gajendra Singh Shekhawat, a nemrég felálló indiai Vízügyi Minisztérium vezetője az M1-nek adott interjúban elmondta, milyen lépéseket tesz a vízkrízis megoldására az ország.

Elmondta, hogy az indiai kormány által felállított új tárca a vízgazdálkodás különböző szempontjait integrálja, beleértve a felszín alatt vizek tározását, valamint a szennyvíz kezelését.

„India az egyik legsúlyosabban érintett ország a vízkrízisben, de ez egy globális probléma is egyben” – mondta.


Az ország vízszükségletének 60 százalékát a felszín alatt vízkészletekből fedezik, ezért ezeknek a tározóknak az újratöltését kell felgyorsítani, illetve mind a felszín alatt, mind a felszín felett tározók kapacitását növelni.

Az ország 13 százaléka áradásoknak van kitéve és a lakosság 18 százaléka számára biztosított a biztonságos ivóvízhez való hozzáférés.

„Így 900 millió embernek kell tiszta ivóvizet biztosítani” – mondta, majd hozzátette, hogy az ország északi része sokkal jobban szenved a vízhiánytól, mint a déli országrészek.

A tárcavezetőt délelőtt a Sándor-palotában fogadta Áder János köztársasági elnök. Shri Gajendra Singh Shekhawat reményét fejezte ki, hogy a jövőben Magyarország és India még szorosabbra fűzi az együttműködését, hogy megosszák egymást között a tudást és a szakértelmet a vízgazdálkodás területén.