Áder János: A vízválság mára valósággá vált

 

Mindaz, amiről hat éve, az első Budapesti Víz Világtalálkozón fenyegető jövőképként beszéltek, mára valósággá vált, a világ sok régiójában vízválsággal kell szembesülni – mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten.

Áder János köztársasági elnök (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Az államfő a Budapesti Víz Világtalálkozó alkalmából tartott közös sajtótájékoztatót Gadzsendra Szingh Sekavat indiai vízgazdálkodási miniszterrel.

Áder János hangsúlyozta: meg kell előzni a vízválságot, ahol ez még lehetséges, és alkalmazkodni kell, ahol már bekövetkezett. A legnagyobb dilemma pedig, amelyet az országoknak meg kell oldaniuk, hogy miként tudnak egyre kevesebb termőföldön egyre több embert ellátni: ennek kulcskérdése a megfelelő mennyiségű és minőségű víz.

Kitért arra, hogy India megjeleníti a víz mindhárom drámáját, vagyis a kevés, a sok és a szennyezett víz problémáját. Egyszerre lehet beszélni aszályos és árvíz által gyakran sújtott területekről, és ez jó néhány országra igaz. Viszont ha India sikeres lesz a helyzet kezelésében, az nemcsak példát, reményt ad más országoknak, hanem olyan modellt is nyújt, amelyet alkalmazni lehet hasonló helyzetű országokban – vélekedett.

A köztársasági elnök kérdésre elmondta: az esetek nagy részében van technológia a problémák megoldására, és bár egy részük megvalósítása időigényes, ha sosem vágnak bele, újabb és újabb katasztrófák adódhatnak. A megelőzésre fordított összegek sokszorosan megtérülnek – tette hozzá.

Közölte: politikai döntés is kell a változáshoz, jelentősen át kell csoportosítani a forrásokat, pluszforrásokat kell biztosítani a vízhelyzet kezeléséhez.

Ugyancsak kérdésre az államfő kifejtette: a magyarországi vízvezetékrendszer elavult és felújításra szorul, előbb-utóbb ehhez hozzá kell fogni, amihez költségvetési források kellenek.

Azt is mondta: ha fontosnak tartjuk, hogy ne fűtsük fel a bolygót, csökkentsük a légkörben a széndioxid mennyiségét, de nem akarunk lemondani az életszínvonalunkról és nem akarjuk, hogy az iparnak ne álljon rendelkezésre megfelelő mennyiségű villamos energia, szükség van az alaperőművekre, amilyen az atomerőmű. Azonban a biztonság elengedhetetlen szempont – fűzte hozzá. Megjegyezte: 2030-ig kivezetik a szenet az energiatermelés köréből Magyarországon.

Az indiai vízgazdálkodási miniszter kiemelte: egyre aggasztóbb a helyzet, ezért mindenkinek össze kell fogni, a kormányoknak, a tudósoknak, az üzleti világnak és a civileknek, hogy megpróbálják leküzdeni ezt a komoly fenyegetést.

Mint mondta, India nagy ország, rendkívül összetett éghajlattal, és minden vízzel kapcsolatos problémával szembesül.

Áder János köztársasági elnök, az esemény fővédnöke és Gadzsendra Szingh Sekavat indiai vízgazdálkodási és Gangesz-fejlesztési miniszter (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Gadzsendra Szingh Sekavat elengedhetetlennek nevezte a társdalom bevonását, felelősségtudatának növelését, emellett pedig – közölte – a kormányoknak is meg kell tenniük minden tőlük telhetőt a vízgazdálkodási problémák kezelésére. Fontos szempontként értékelte a víz összegyűjtését, körültekintő felhasználását, újrahasznosítását és hatékonyabb felhasználását.