A világ 118 országából érkeznek vendégek a Víz Világtalálkozóra

 

A két korábbi rendezvényhez képest többen, 118 országból több mint 2300-an jelentkeztek a kedden kezdődő Budapesti Víz Világtalálkozóra – közölte az MTI-vel hétfőn az eseményt előkészítő tárcaközi bizottság elnöke, a Külgazdasági és Külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkára.

Joó István ismertette, hogy a több mint 30 miniszteri szintű küldöttség mellett nemzetközi szervezetek és multilaterális finanszírozási intézmények vezetői, valamint vízügyi szakértők tanácskoznak a vízügyi problémákról, és a globális vízválság megelőzéséről. Három nap alatt 10 plenáris szekcióban több mint 80 előadó szólal fel, és további 16 kísérő esemény várja a résztvevőket – tette hozzá.

A konferencia részeként Digitális és Természetközeli Fenntartható Megoldások címmel vízipari szakkiállítást is tartanak. Kétezer négyzetméteren 30 kiállító mutatja be a magyar vízipar innovációit, amelyek fontos szerepet játszhatnak a vízválság megelőzésében – olvasható a közleményben.

A Budapesti Víz Világtalálkozót Áder János köztársasági elnök nyitja meg. A fél tízkor kezdődő ünnepséget az esemény honlapja élőben közvetíti. A szakkiállítás szerdán és csütörtökön előzetes regisztráció nélkül tekinthető meg a Millenáris B épületében.

A címlapfotó illusztráció.