További 2 milliárd jut a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményére

 

A kormány döntése alapján további 2 milliárd forintot biztosítanak a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményére – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

A miniszter elmondta: Eddig majdnem 16 ezer kérelmet nyújtottak be az autóvásárlási támogatásra, ezért is volt szükség a további 2 milliárd forintos forrás biztosítására. Eddig közel 9 ezer határozat született 2,1 milliárd forint értékben, ugyanakkor a folyósítással el vannak maradva, ezért ezt gyorsítani próbálja a kormány.

Gulyás Gergely elmondta: eddig több mint 40 ezer igénylést nyújtottak be a babaváró támogatásra, és már mintegy 30 ezer megkötött szerződés van. Az összesített szerződéses összeg 285,5 milliárd forint, az átlagosan felvett támogatás 9,6 millió forint – ismertette.

Közölte azt is: a jelzáloghitel-csökkentésre 9200, a falusi csokra pedig közel 1500 kérelmet nyújtottak be, utóbbi esetében a befogadott kérelmek átlagos összege 7,8 millió forint.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a költségvetés stabil, a vártnál jobb gazdasági növekedési adat kellő fedezetet biztosít az év közben meghozott családtámogatási döntésekre.

A kormányinfóról szóló részletes cikkünket itt tudja elolvasni