A Hableány-ügyben nyomozó hatóság az ügyiratokat megküldte az ügyészségnek

 

A Hableány-ügyben megküldte az ügyiratokat a nyomozó hatóság a VI. és VII. kerületi ügyészségnek csütörtökön – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-vel.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták a hatóságok.

A Viking Sigyn ukrán kapitányát vízi közlekedés – halálos tömegszerencsétlenséget okozó – gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsították meg.

A fővárosi főügyész közlése szerint a nyomozó hatóság csütörtökön biztosította az ügyiratok megismerését az arra jogosultaknak, és az iratokat az érdemi ügyészi döntés meghozatala céljából átadta a VI. és VII. kerületi ügyészségnek.

Az ügyben korábban igazságügyi szakértői vélemény állapította meg, hogy a gyanúsított telefonjáról a baleset időpontját követően adattörlés történt. A telefon további vizsgálata érdekében másik szakértőt is kirendeltek. Az újabb szakvéleményt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda értékelte-elemezte.

A rendőrség ez alapján – pár nappal ezelőtt – jelentésében megállapította, hogy az első szakértő a véleményében tévesen állapította meg az adattörlést.

A történtek miatt a fővárosi főügyész az Igazságügyi Szakértői Kamaránál fegyelmi eljárást kezdeményezett. A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint a gyanúsított letartóztatásának egyik oka, a szökés-elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll, ezért a 30 napon belül elkészítendő vádiratában a kényszerintézkedés fenntartását fogja indítványozni.