Gázrobbanás történt Szekszárdon

 

Gázrobbanás volt szerda délelőtt Szekszárdon, egy társasházban, az épületből több embert tűzoltók hoztak ki, a helyszínre mentők is érkeztek.

A robbanás a Hermann Ottó utcában, egy többszintes épület második emeleti lakásában történt, a ház több lakása lakhatatlanná vált – mondta Boros Brigitta Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-nek.


A mentésben több mint húsz tűzoltó vesz, az esetleges sérültek felkutatása folyamatban van. A lakhatatlanná vált lakások miatt mintegy száz ember elhelyezésére lesz szükség – tette hozzá.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a mentők öt embert vittek kórházba, két férfi súlyos, három nő könnyű sérülést szenvedett.

Ács Rezső (Fidesz-KDNP), a város polgármestere közölte: ismeretei szerint 10 és 30 között van a sérült lakások száma, az ott élőket az önkormányzat el fogja helyezni. Tíz, üresen álló önkormányzati bérlakás, kollégiumi férőhelyek, és a szociális főigazgatósághoz tartozó intézmények is rendelkezésre állnak – tette hozzá.