Fülöp Attila: A szociális biztonság emberi, kapcsolati biztonságot is jelent

 

A szociális biztonság emberi, kapcsolati biztonságot is jelent, ahhoz pedig összefogásra van szükség – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkár kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán, egy részben családi vállalkozásban épült idősotthon átadásán.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára beszédet mond az ongai Liliom Idősek Otthonában az átadóünnepség napján 2019. október 8-án (Fotó: MTI/Vajda János)

Fülöp Attila úgy fogalmazott, olyan összefogásra van szükség, „amelyben az államnak is, a helyi önkormányzatoknak, az egyházaknak, civil szervezeteknek is fontos szerepe van, miként azon vállalkozóknak is, akik úgy érzik, hogy településük javáért tenniük kell”. Itt, Ongán most ezt történt – fűzte hozzá.


Az államtitkár elmondta, hogy az otthon negyven idős ember teljes körű ellátását szolgálja, az intézmény 120 millió forintból épült meg, az állam 51 millió forintot nyújtott pályázat útján a beruházáshoz.

Fülöp Attila kiemelte, hogy az intézmény helyi összefogással épült meg, a szociális lét, biztonság alapja nemcsak anyagiakról szól, hanem a szociális hálóról is.

Szólt arról is, hogy Magyarországon önkormányzatok, civilek, egyházak vállalják fel a szociális ellátás több mint kétharmadát, ez is jelzi, akkor lehet helyben jó megoldásokat találni, ha azokat az ott élők vállalják fel. Ugyanakkor az államnak, a kormánynak is van szerepe ebben. Az ongai beruházást az állam „örömmel” támogatta, miként az intézmény működtetéséhez, fenntartásához is hozzájárul – tette hozzá.

Fülöp Attila elmondta, hogy a 2020-as költségvetésben az ez évihez képest 40 milliárd forinttal több jut szociális intézmények finanszírozására.

Pazonyi Zoltán, az otthont működtető családi vállalkozás tulajdonosa azt mondta: a 660 négyzetméter alapterületű épületben élő negyven idős ember 1-2 ágyas szobákban lakik, a beruházással húsz új munkahelyet teremtettek.