Díjat kapott Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója

 

Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági díjat adományozott a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Dobos Menyhértnek, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójának. A díjat az erdélyi Torockón, a Duna-házban adta át Radetzky Jenő, a kamara elnöke pénteken, az V. Kárpát-medencei Gazdasági Fórum keretében.

Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója 2019. szeptember 25-én (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Radetzky Jenő felidézte, a Fejér megyei Móron született Wekerle Sándor miniszterelnöksége a legsikeresebb gazdaságfejlesztési időszak volt a Kárpát-medencében. Mórról indult 2011-ben az a gazdasági fórumsorozat is, amely a pénteki torockói fórummal zárul, és amely a Kárpát-medencei gazdasági integráció gondolatát erősítette meg.

A kamarai elnök elmondta azt is, hogy az első Wekerle-díjat Matolcsy György volt pénzügyminiszternek, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnökének ítélték oda, aki felkarolta az integráció gondolatát, aztán a Kárpát-medencei gazdasági teret betöltő vállalkozóknak, majd a Magyarországon kívüli közgazdász társaságoknak adták. Hozzátette, a média felé fordultak a díjjal, melynek óriási szerepe volt annak a tudatosításában, hogy a nemzeti összetartozás programja és a gazdasági integráció kiegészítik egymást, egyik sincs a másik nélkül.

Radetzky Jenő felidézte, hogy a fórumsorozattal kimunkált gondolatokból született a magyar kormány által elfogadott Wekerle-terv, és jött létre a Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési hálózat.

Száz évvel Trianon után csak gazdasági revízióra van lehetőség” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a gazdasági integráció ennek egy útja.

A fórumon Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja foglalta össze a jelenleg folyamatban levő Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési program sarokszámait. Mint elmondta, a magyar kormány az elmúlt három évben a programok végrehajtására 94,7 milliárd forintot biztosított, melyből 37 781 család részesült támogatásban, és összesen 188 milliárd forint értékű beruházás valósult meg.

A Wekerle-díjat átvevő Dobos Menyhért úgy vélte, hogy személyén keresztül a magyar közmédia kapja a díjat.